Tenisz: Djokovics megverte Alcarazt – bejutott a vb-döntőbe

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.18. 23:11
null
Novak Djokovics ellenállhatatlan volt – két szettben nyert Alcaraz ellen (Fotó: AFP)
A Torinóban zajló ATP-világbajnokság elődöntőjének második meccsén a szerb Novak Djokovics két szettben megverte a spanyol Carlos Alcarazt, így ő lesz az ellenfele az olasz Jannik Sinnernek a fináléban.

 

A világelső Novak Djokovics a vártnál könnyebben két, viszonylag sima játszmában győzött a világranglistán 2. Carlos Acaraz ellen az ATP-világbajnokság elődöntőjében Torinóban. A szerb klasszis az első szettben 4:3 után brékelt, majd a saját adogatását is hozta, így 6:3-mal húzta be az első játszmát.

A másodikban viszont már a harmadik gémben elvette a spanyol adogatását, majd 4:2-nél újra, így 6:3, 6:2-re győzött másfél óra alatt. Djokovicsnak öt meccsből ez volt a harmadik sikere Alcaraz ellen, viszont kemény pályán 2/2 a mérlege ellene.

Djokovics a kilencedik vb-döntőjét játszhatja, ebből hatot nyert meg eddig.

TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb)–Alcaraz (spanyol) 6:3, 6:2
KORÁBBAN
Sinner (olasz)–Medvegyev (orosz) 6:3, 6:7 (4–7), 6:1

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
10 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
Tegnap, 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33
Ezek is érdekelhetik