Tenisz: Marozsán 26 helyet javított a világranglistán – karriercsúcs

Vágólapra másolva!
2023.10.16. 08:39
null
Marozsán Fábián sanghaji menetelésének köszönhetően a 65. helyre lépett előre a világranglistán (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián a karriercsúcsot jelentő 65. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

 

A 24 éves Marozsán Fábián a múlt héten a negyeddöntőig menetelt a sanghaji ATP-tornán – amelyet aztán legyőzője, a lengyel Hubert Hurkacz nyert meg –, s ezzel 26 helyet javított korábbi pozícióján. Marozsán a héten Antwerpenben indul, kedden játssza első mérkőzését, ellenfele az ATP-rangsorban 69. perui Juan Pablo Varillas lesz.

A másik top 100-as magyar, Fucsovics Márton is javított, mégpedig öt helyet, így jelenleg az 52. Ő ezen a héten Stockholmban szerepel, az első fordulóban a francia Gaël Monfilsszal (140.) csap össze.

A világranglistát változatlanul a szerbek sztárja, Novak Djokovics vezeti.

A nőknél továbbra sincs magyar az első száz között. Bondár Anna 12 helyet rontva a 116., Udvardy Panna egyet előrelépve a 123., Gálfi Dalma hét helyet visszacsúszva a 156., Babos Tímea pedig maradt a 181. – a WTA honlapja szerint. Az élen a fehérorosz Arina Szabalenka áll.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
19 órája

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián

Tenisz
2025.04.08. 11:03
Ezek is érdekelhetik