Tenisz: Kimentem a mosdóba, és összeszedtem magam – Marozsán Fábián

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 18:45
null
Marozsán Fábián továbbra is szeretné élvezni a tornát (Fotó: Getty Images)
A karrierje során ATP-mestertornán először negyeddöntőig jutó Marozsán Fábián újabb nagyszerű győzelmet aratott, ezúttal a nyolcadik kiemelt norvég Casper Ruudöt győzte le. Az ember arra gondol: ki tudja, meddig viszi a lendület az élete formáját mutató 24 éves játékost...

 

– Ezúttal top tízes játékost győzött le a norvég Casper Ruud személyében. Milyen volt belülről átélni az újabb nagy sikert?
– Egyszerűen boldogsággal tölt el – kezdte a világranglista-91. Marozsán Fábián. – Jól kezdtem a találkozót, sajnos a breakelőnyömet elbuktam az első játszmában, de egy sikeres rövidítéssel vezetést szereztem. Ezután a teljesítményem némileg visszaesett, az első játékrész kicsit kivett belőlem, így valamelyest tompábban játszottam a másodikban, kettős breakhátrányba kerültem a felvonás végére. Majd kimentem a mosdóba, és összeszedtem magam – ez pedig a legfontosabb, a döntő szettre úgy álltam oda, hogy megint van erőm, és nagyjából ugyanolyan szinten tudtam játszani, mint a párharc elején. Végig közel voltam, hogy elvegyem ellenfelem, Casper Ruud szerváját, ez talán az egyik legjobb pillanatban, négy-négynél sikerült. Nagy meccs volt, fizikailag megterhelő – nem adta magát könnyen, de ez érthető, top tízes játékosról beszélünk. Sokkal nagyobb intenzitást hozott ez a csata, mint az előző kettő, és ehhez most sikerült felnőnöm. Nagyon jó felmérőn vagyok túl abból a szempontból, hogy megtapasztaltam, tudok ilyen magas szinten is játszani.

– Meséljen arról a lelkiállapotról, amely folyamatosan viszi előre, és segíti az Önnél magasabban rangsorolt játékosok elleni folyamatos győzelmekben!
– A sanghaji mestertornát megelőző héten Kazahsztánban szerepeltem, ott sajnos a selejtező első körében kikaptam – érthetően nem voltam jó hangulatban. Itt a szerencse is mellém állt, már azzal, hogy nem kellett selejteznem. A két verseny között igen sokat edzettem, próbáltuk a csapatommal összerakni a játékot, valamint arra koncentrálni, hogy élvezzem, használjam ki az alanyi jogú főtábla lehetőségét. Az első mérkőzésen láttuk a sanszot, miszerint nyerhetek Arthur Rinderknech ellen, ennek a lendülete vitt tovább. Az Alex de Minaur és a Dusan Lajovics elleni sikeremre is nagy bravúrként tekintek, előbbi most a tizenegyedik, utóbbi korábban a legjobb harminc tagja volt, verte már meg Jannik Sinnert kemény pályán, Novak Djokovicsot salakon, ő is neves játékos a legjobb százban. Az ezekből a meccsekből fakadó lendület visz tovább, élvezem a teniszt, igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból.

– Voltak kétségei a második játszma végén, illetve a mérkőzéslabdáknál? Ha igen, hogyan sikerült ezeken túllendülnie?
– A második szettben talán tényleg kissé alábbhagyott a hitem, kétszer is elbuktam a szervámat, nem tudtam kihasználni a breaklehetőségem, ez pedig bosszantott. Kicsit el is fáradtam, szóval több dolog is összejött, eredmény szempontjából ez a szett simábban alakult, nem a javamra. De a döntő szettre valahogy összekaptam magam, lendületesebben, valamivel nagyobb intenzitással indítottam az utolsó játékrészt. Négy-négynél fogadóként nyertem játékot, öt-négynél pedig a meccsért adogattam. Sosem egyszerű kiszerválni a mérkőzést, nemhogy top tízes, de akár egy nyolcszázadik ellenféllel szemben sem – kissé talán vicces vagy furcsa, miért mondok ilyet, de tényleg így van. Az első meccslabdámnál Ruud szép labdamenettel szerzett pontot, ám így is próbáltam bízni magamban, és ki is szerváltam a találkozót.

– Centerpályán játszott, milyennek érezte ennek az atmoszféráját, illetve mit tapasztalt, esetleg Önnek vagy Ruudnek szorítottak jobban?
– Korrekt volt a közönség. Egy ilyen nagy stadionhoz képest, mint a sanghaji centerpálya, nem jöttek ki olyan sokan, de egész jó hangulatot teremtettek a nézők. Szerintem Caspert valamivel jobban támogatták – de ezzel nincs probléma, ő sokkal nagyobb név nálam, több embert vonz. Én az első két-három gémben még szoktam a körülményeket, teljesen másmilyen, mint amilyen pályákon játszani vagy edzeni szoktam. Ám viszonylag könnyen ráálltam.

– Juan Carlos Ferrero, Carlos Alcaraz edzője is kilátogatott a mérkőzésre – tud-e erről, van-e ötlete, mi okból nézte meg pont az Ön, Önök meccsét?
– Ezt csak a találkozó után tudtam meg, nem tudom pontosan, mennyit tekintett meg belőle. Szerintem más meccseket is ugyanúgy követ – vacsora közben épp a Jannik Sinner–Ben Shelton párharcot néztük, és ott is feltűnt a lelátón. Úgy vélem, ezt szigorúan szakmai szempontból teszi, hogy testközelből készüljön fel az esetleges ellenfelekből, ezzel a lehető legjobb taktikát kidolgozva.

– A negyeddöntőben Hubert Hurkacz lesz az ellenfele, mire számít tőle?
– Hurkacz személyében ismét nagy névvel találkozom, régóta a legjobb húsz játékos között van, ide szeretne tartozni minden játékos. Csang Csi-csen ellen talán esélyesebb lettem volna, mivel előrébb vagyok rangsorolva, de ő hazai pályán, hazai közönség előtt szerepelt, ez más megvilágításba helyezte volna a találkozót. Most igazából mindegy, ki jön, szeretnék ellene jó meccset játszani, továbbra is élvezni az egészet, adott esetben nyerni.

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ
NYOLCADDÖNTŐ
Marozsán Fábián–
Casper Ruud (norvég, 8.) 7:6 (7–3), 3:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik