Tenisz: Fucsovics is top 20-as játékost győzött le Sanghajban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 11:48
null
Fucsovics Márton három játszmában győzött (Fotó: Dömötör Csaba)
Marozsán Fábián után újabb magyar teniszező jutott tovább a sanghaji kemény pályás ATP 1000-es versenyen: Fucsovics Márton három játszmában (7:6, 4:6, 6:3) nyert a 14. helyen kiemelt kanadai Félix Auger-Aliassime ellen a kínai viadal pénteki játéknapján, és bejutott a legjobb 32 közé.

 

Az első játszma elején mindketten elvették egyszer ellenfelük adogatását, utána megnyert szervagémekkel haladtak a rövidítésig – volt köztük néhány nagyon kiélezett, 4:5-nél például Fucsovicsnak két játszmalabdát is hárítania kellett. Sikerült, a rövidítést már uralta a magyar játékos (7–3), és behúzta az első szettet.

A gyors brékváltás a második játszmában sem maradt el – előbb a kanadai, aztán rögtön Fucsovics következett (3:3) –, azonban 4:4-nél Auger-Aliassime megint elvette a magyar játékos adogatójátékát, és az előnyből hozta a szettet is.

A harmadik játszma magyar szempontból kiválóan kezdődött, Fucsovics két megnyert adogatójáték között elnyerte kanadai riválisa szerváit, és a lépéselőnyt kihasználva megnyerte a szettet, vele a meccset. Az utolsó gém meglehetősen fordulatosan alakult, Fucsovics három meccslabdát, a mérkőzésben maradásért harcoló Auger-Aliassime egy bréklabdát hagyott kihasználatlanul, mielőtt a magyar játékos le tudta zárni a csatát.

Fucsovics következő ellenfele a 20. helyen kiemelt argentin Francisco Cerúndolo lesz, aki pénteken két szoros játszmában (7:6, 7:6) verte meg az amerikai Mackenzie McDonaldot.

Mint beszámoltunk róla, pénteken Marozsán Fábián is pályára lépett a sanghaji tornán, és két játszmában (6:3, 7:5) legyőzte a 11. helyen kiemelt Alex De Minaurt.

TENISZ
ATP MASTERS 1000
ROLEX SHANGHAI MASTERS, SANGHAJ (8.8 millió dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Auger-Aliassime (kanadai, 14.) 7:6 (7–3), 4:6, 6:3
Marozsán Fábián–De Minaur (ausztrál, 11.) 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek

Cicipasz nyerte meg a dubai tenisztornát

Tenisz
2025.03.01. 19:40

Kanadai, amerikai és francia siker a felvezető tornákon, Monfils megjavította Federer rekordját

Tenisz
2025.01.11. 11:53

Francia legendát legyőzve Fucsovics feljutott a főtáblára a bécsi tenisztornán

Tenisz
2024.10.20. 17:26

A teniszezőknél Lorenzo Musetti kemény csatában szerezte meg a bronzérmet férfi egyesben

Párizs 2024
2024.08.03. 21:41

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – TENISZ

Párizs 2024
2024.07.16. 17:31

Marozsán Fábián: Ha előre tekintek, megérte ennyi energiát fektetni a füves szezonba

Tenisz
2024.07.01. 20:20

Roland Garros: Ribakina és Szabalenka is bejutott a 4. fordulóba

Tenisz
2024.06.01. 14:40

Rubljov döntő játszmában nyerte a madridi döntőt

Tenisz
2024.05.05. 21:42
Ezek is érdekelhetik