Tenisz: Bondár Anna és Gálfi Dalma is a top 100-ban zárná az évet

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 12:00
null
Bondár Anna beszélt az év tanulságairól (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Bondár Annának és Gálfi Dalmának is az a célja, hogy ismét a legjobb százban zárja az évet a női teniszezők világranglistáján.

 

A két játékos szerdai sajtótájékoztatóján a 106. helyen álló Bondár Anna elmondta, nem volt könnyű számára az idény eddigi szakasza.

„Az Australian Openen megszereztem első Grand Slam-főtáblás győzelmemet, de aztán egy tüszős mandulagyulladás hetekre visszavetett – idézte fel a 26 éves teniszező. – Sorra kaptam ki az első fordulóban, Rómában azonban jött a fordulat, ahol többek között a volt top 10-es Karolína Plískovát is legyőztem. A füves pályás szezon egészen jól sikerült ahhoz képest, hogy nem ez a kedvenc borításom, majd Lausanne-ban meccslabdáról kaptam ki az elődöntőben, pedig akkor a tornagyőzelem is benne volt a játékomban. A US Openen nem jutottam főtáblára, de utána megnyertem egy 60 ezres svájci versenyt. Sajnos nyár óta saroksérüléssel küszködök, így a szezon hátralévő hónapjai részben ettől függenek.”

A Hajdúszoboszló SE sportolója megerősítette, hogy megpróbálja magát visszaküzdeni a top 100-ba – tavaly ötvenedik is volt –, ami azt is magával hozná, hogy főtáblás lehet a januári Australian Openen.

„Az idei év legfontosabb tanulsága számomra, hogy legyek türelmes magammal, és hogy az előmenetelem érdekében kisebb versenyeket is be kell vállalnom – hangsúlyozta Bondár, aki legközelebb egy roueni challengertornán, majd Kolozsváron lép pályára. – Jó lenne annyi pontot gyűjtenem még, hogy az év végén ne kelljen Dél-Amerikába is elutaznom.”

A 145. helyen álló Gálfi Dalmának – aki egy éve még 79. volt – még több egészségi problémával kellett megküzdenie az idén.

„Az Australian Openen összeszedtem egy gyomorfertőzést, Linzben fel kellett adnom a negyeddöntőmet, Wimbledonban olyan térdsérülést szenvedtem, hogy hat hetet ki kellett hagynom, a US Openen sem voltam még százszázalékos, majd a térdemet jobban kímélő salakra váltottam, pedig a kemény pályát jobban szeretem – sorolta a balatonfüredi játékos. – A szezonomból a tavaly top 10-es Danielle Collins elleni Indian Wells-i győzelmet emelném ki, illetve hogy Wimbledonban két meccset nyertem a főtáblán.”

Gálfi Dalma közölte, frusztráló, hogy a sérülések miatt mindig elölről kell kezdenie mindent, és már a sokadik mélyponton van túl a karrierjében. A folytatásban ő is Rouenban szerepel, majd Monasztirba utazik, aztán mindkettejüknek a Billie Jean King-kupa belgiumi selejtezője következik novemberben.

Ennek kapcsán Palágyi Miklós szövetségi kapitány kifejtette, nehéz sorsolást kapott a válogatott, viszont benne van a csapatban, hogy meglepetést okoz Charleroi-ban.

„Nem mi leszünk a favoritok, és a hazai pálya is a belgák mellett szól, de biztos vagyok benne, hogy részünkről mindenki százszázalékos teljesítményt fog nyújtani” – fűzte hozzá a szakvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik