Tenisz: sima győzelemmel tért vissza a korábbi világelső

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 11:24
null
Wozniacki öröme érthető (Fotó: Imago-Images)
Remekül sikerült a korábbi világelső Caroline Wozniacki visszatérése a profi teniszezők közé, miután kedden simán, két játszmában legyőzte az ausztrál Kimberly Birrellt a 2.8 millió dollár összdíjazású montreali női tenisztorna első fordulójában.

A dán játékos a 2020-as ausztrál nyílt bajnokság után vonult vissza, s most három és fél év után vívta első „éles” meccsét, melyen alig másfél órát töltött a pályán a selejtezőből főtáblára jutott ausztrál teniszező ellen.

„Boldog vagyok és egy kicsit fáradt” – mondta a 32 éves Wozniacki a 6:2, 6:2-re megnyert mérkőzése után. – „Jó volt újra pályára lépni, centerpályán játszani rengeteg néző előtt. Annak pedig külön örülök, hogy három és fél év után meg tudtam nyerni az első mérkőzésemet. Igazából olyan ez mint a biciklizés. Ha egyszer megtanultad, nem felejted el.”

A dán sportoló a következő fordulóban a wimbledoni torna idei bajnokával, a cseh Marketa Vondrousovával találkozik, így sikere komoly meglepetést jelentene.

Caroline Wozniacki összesen 71 hétig vezette a világranglistát, legutóbb 2018 februárjában, miután megnyerte az Australian Opent, mely az eddigi egyetlen Grand Slam-diadala. Visszavonulása óta családot alapított, két gyermeke született, a második tavaly októberben.

WTA 1000-ES TORNA, MONTREAL (2 788 468 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Wozniacki (dán)–Birrell (ausztrál) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik