Wimbledon: Gálfi hátrányból nyert, Bondár nagy küzdelemben kikapott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 16:30
null
Gálfi Dalma hátrányból nyert (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön kétnapos várakozás után végre pályára léphetett az idei füves pályás wimbledoni Grand Slam-torna női egyesének első fordulós mérkőzésén Gálfi Dalma, aki döntő játszmában bizonyult jobbnak a 18 éves cseh Linda Noskovánál. Amikor Gálfi nyert akkor már pályán volt Bondár Anna is, aki kikapott a US Open-győztes Bianca Andreescutól.

 

TENISZ
WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Bondár Anna–Bianca Andreescu (kanadai) 3:6, 6:3, 2:6
Gálfi Dalma–Linda Nosková (cseh) 6:7, 6:2, 6:2

ÖSSZEFOGLALÓ

Noha Gálfi Dalma 18 éves cseh ellenfele, Linda Nosková már a 45. helyen áll a világranglistán, s a mérkőzés esélyesének számított, a magyar lány már a rövidítésben elvesztett első szettben is megmutatta, igencsak jó formában van. A másodikban pedig nem csak az adogatásai működtek jól, de rögtön sikerült is brékelnie Noskovát, s ezt az előnyt meg is duplázta a játszma végén, így 6:2-vel egyenlített. A harmadik játszma már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, legalábbis Gálfi 3:2-es vezetéséig, amikor Dalma ismét rákapcsolt, és már nem is engedett több játékot fiatal ellenfelének, vagyis a döntő szettet is 6:2-re nyerte. Sikerével Gálfi a második wimbledoni szereplése alkalmával – akárcsak tavaly – ismét bejutott a második fordulóba.

A US Open 2019-es győztese, Bianca Andreescu az első szettben sokat hibázott, ám Bondár Anna ezeket még nem tudta kihasználni. A második felvonásban 2:3 után sorozatban négy játékot nyert a magyar teniszező, ezzel egyenlített, de a harmadik játszmát nagyon rosszul kezdte (0:4), és a folytatásban már nem volt esélye.

A csütörtökön kora délután a második fordulóba jutott Gálfi Dalma következő ellenfele a német Jule Niemeier lesz, aki a 16. helyen kiemelt cseh Karolina Muchovát búcsúztatta.

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik