Tenisz: Bondár és Tóth is kiesett a nyolcaddöntőben

Vágólapra másolva!
2023.07.20. 16:10
null
Bondár Anna a nyolcaddöntőig jutott Budapesten (Fotó: Dömötör Csaba)
Bondár Anna az orosz Elina Avaneszjantól, Tóth Amarissa az ukrán Katerina Baindltól szenvedett kétszettes vereséget a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.

 

A viadal honlapja alapján a 6:3, 6:0-val záruló Avaneszjan–Bondár találkozó 1 óra 17 percig tartott, míg Tóth Amarissa mérkőzése egy perccel tovább tartott, 1:18 óra alatt kapott ki.

Stollár Fanny a lengyel Katarzyna Piter oldalán bejutott a páros elődöntőjébe, mivel a cseh ellenfél a második szett hajrájában feladta az összecsapást. Az első játszmát Miriam Kolodziejová, Jesika Malecková rövidítésben nyerte, majd már szinte nyerő helyzetben volt, mert a másodikban is 5:1-re vezetett. Ám ekkor Malecková bokasérülést szenvedett, és bár ápolás után a csehek folytatták a találkozót, ahogy telt az idő, úgy lett számukra egyre reménytelenebb a folytatás, így végül a feladás mellett döntöttek.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (259 303 dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Elina Avaneszjan (orosz, 6.)–Bondár Anna 6:3, 6:0
Katerina Baindl (ukrán)–Tóth Amarissa 6:3, 6:1

NŐI PÁROS
Elődöntő

Katarzyna Piter (lengyel), Stollár Fanny - Miriam Kolodziejova, Jesika Maleckova (cseh) 6:7 (4–7), 4:5-nél a cseh kettős feladta

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nem tudott újabb bravúrt bemutatni, búcsúzott a US Open küzdelmeitől

Tenisz
2025.08.28. 18:29

Így győzte le Bondár Anna Elina Szvitolinát – videó

Tenisz
2025.08.26. 10:35

Bondár Anna: Ez pályafutásom egyik legnagyobb győzelme

Tenisz
2025.08.26. 08:48

Bondár Anna remek tenisszel kiejtette a 12. helyen kiemelt riválisát a US Openen!

Tenisz
2025.08.26. 02:45

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
2025.08.24. 07:00

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
2025.08.21. 19:16

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2025.08.21. 07:12

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
2025.08.20. 07:09
Ezek is érdekelhetik