Wimbledon: Marozsán kétszettes hátrányból állt fel, de kikapott a selejtezőben

Vágólapra másolva!
2023.06.29. 14:59
null
Marozsán Fábián a főtábla kapujában vallott kudarcot (Fotó: Getty Images)
A Wimbledonban zajló füves borítású Grand Slam-torna férfi egyes selejtezőjének harmadik fordulójában a selejtező 16. kiemeltje, Piros Zsombor sima három szettben kikapott a japán Mocsizuki Sintarótól, míg a kvalifikáció 3. helyén rangsorolt Marozsán Fábián hiába állt fel kétszettes hátrányból a német Maximilian Marterer ellen, végül 7:5, 6:4, 6:7 (5–7), 5:7, 7:5-ös vereséget szenvedett.

Nem kezdte túl jól a mérkőzést a világranglista 112. helyén álló Piros Zsombor a közel 100 hellyel mögötte található, a 209. helyet elfoglaló Mocsizuki Sintaro ellen, hiszen rögtön az első adogatójátékát elvette a japán. Igaz, a negyedik játékban Piros visszabrékelt, de nem tudta mögé tenni a saját adogatását, így ismét Mocsizuki került előnybe, s ezt az előnyt most meg is tartotta, sőt, 5:3-as vezetésénél még egyszer brékelte a magyar ellenfelét, így 39 perc alatt nyerte az első játszmát.

Eközben néhány pályával arrébb Marozsán Fábián és az öt éve még a világranglista 45. helyén – jelenleg a 169. pozícióban – álló Maximilian Marterer összecsapásán jóval stabilabb adogatójátékot láthatott a nem túl nagy létszámú közönség, hiába azonban a stabil szervajáték, Marozsán volt az, aki először bréklabdát engedélyezett az ellenfelének, s a 28 éves német, 5:5-nél végül el is vette a nála öt évvel fiatalabb magyar játékos adogatását, majd lezárta a Pirosénál rövidebb ideig, 36 percig tartó első szettet.

A folytatásban mindkét pályán hasonló mederben haladt tovább a játék. Piros továbbra is küzdött az adogatásával, ám annyiban javult, hogy ezúttal már csak kétszer bukta el a szervajátékát, de csak egyszer vette el Mocsizukiét, így háromnegyed óra alatt 6:4-re vesztette el a második játszmát. Marozsán pedig ugyan ismét stabil szervajátékkal rukkolt elő, mire fogadóként megszerezte első – egyetlen – pontját a 10. játékban, addigra brékhátrányba került: a 2018-as Roland Garroson nyolcaddöntős Marterer éppen az előző játszmában vette el Marozsán szervajátékát, majd első játszmalabdáját kihasználva megnyerte a második szettet is.

A selejtező döntőjében már öt szettig mennek a meccsnek, így mindkét magyar játékosnak volt még esélye a fordítás megkezdésére. Piros esetében a harmadik szett inkább csak elméleti lehetőség volt a felzárkózás megkezdésére. A 23 éves magyar ismét kétszer elvesztette a szervajátékát, s a harmadik felvonásban már nem tudott brékelni, és alig fél óra alatt 6:1-re bukta a szettet, így a mérkőzést is. Úgy fest, Pirosnak még várnia kell pályafutása első GS-torna-főtáblás szereplésére – hacsak lucky loserként nem kerül be –, míg a 20 éves japánnak második próbálkozásra összejött a 128-as tábla.

Nagyjából amikor Piros búcsúzott, akkor kezdte meg Marozsán és Marterer a rövidítést a 3. felvonásban, miután a 12 játék mindegyikét az adogató nyerte – még csak bréklabdát sem hozott a szett. A tie-breakben is mindössze egy fogadópontot láttunk, ezt pedig Marozsán hozta össze, s ez elég is volt a szett megnyeréséhez és a szépítéshez.

Marterer is el tud fáradni! Egészen a negyedik szettig kellett várni arra, hogy adogatást bukjon, Marozsán 5:5-ös állásnál vette el a szerváját, majd hozta a sajátját, tehát 7:5-tel egyenlített. Jöhetett a mindent eldöntő ötödik játékrész!

A mindent eldöntő felvonásban egy-egy elveszített szervajátékot követően, 5:5-nél Marozsánnak fogadóként két bréklabdája is volt, ám egyiket sem tudta kihasználni – Marterer hozta a játékát. A magyar fiú aztán nagyon nehéz helyzetbe került, rivális 6:5-nél negyven semmire ment el. Úgy tűnt, innen is megtalálja a kiutat, egyenlített, ám a következő két pontot elbukta, így hatalmas csatában, 3:23 óra alatt a meccset is.

Itt jegyezzük meg, hogy még Marozsán Fábián előtt nem zárult be az összes, főtáblához vezető ajtó. Miután a selejtezőben ő a legmagasabban rangsorolt, a harmadik fordulóban vereséget szenvedő játékos, ha a 128-as tábláról valaki az első fordulós meccse előtt visszalép, akkor a négy legjobb, harmadik fordulóban kieső selejtezős teniszező közül sorsolják ki, ki kerül a helyére.

Marozsán Fábián: Ez az egyik legfájdalmasabb kimenetel a teniszben

 

Kettő nullás hátrányból állt fel, brékelőnye is volt a döntő szettben élete első három nyert szettig tartó mérkőzésén. Tud örülni ennek, vagy bosszantja, hogy végül német ellenfele kerekedett felül?

Kíváncsi voltam, milyen szinten vagyok mentálisan és fizikailag egy jó játékos ellen, ebből a szempontból nagyszerű felmérő volt, több mint három órát töltöttünk a pályán. Sajnálom, hogy nem nyertem, óriási lett volna nulla kettőről, de az ötödik szettben brékelőnynél jött egy kisebb hullámvölgyem, talán izgultam, vagy fáradtam mentálisan, az ellenfelem is jobban elengedte a kezét és visszajött. Valamilyen szinten mérges vagyok, hogy ekkora esélyt szalasztottam el, a végén két ponttal kikapni egy ilyen hosszú meccsen az egyik legfájdalmasabb kimenetel a teniszben.

 

Az első két szettben láthatóan nem tudott mit kezdeni a stabilan szerváló Martererrel. Mi változott meg utána?
Eleinte nem volt rajta fogás, de az első két szett is magas színvonalú volt, és az enyém is lehetett volna. Kétszer két adogatóként hozott rossz döntéssel buktam el két játszmát, nem éreztem, hogy annyival jobb nálam, egyszerűen jobban benne volt a komfortzónájában. Aztán elkezdtem belemászni a fejébe, és úgy érzem, fizikailag is jobban bírtam a meccset.

Mennyi esélye van arra, hogy főtáblára jusson szerencsés vesztesként?

Ranglista alapján én lennék az első várakozó helyen, de a szabály szerint az első négy között sorsolnak, sajnos a negyedik lettem. Struff és Monfils hivatalosan lemondták már a szereplést, valószínűleg lesz egy harmadik játékos is, aki visszalép. Az ATP-sek másról nem tudnak, nem örülök neki, de megadom a lehetőséget magamnak, itt maradok hétfőig vagy keddig, hátha bekerülök.

 

 

Első három összecsapása után hogyan összegezne: fekszik önnek a füves borítás?
Nem lesz a kedvencem, nem nagyon barátkoztam meg vele. Nem vagyok túlságosan jól mozgó játékos, itt hidegen a megszokottnál teljesen más taktikával kell játszani, s bár elvileg fekszik nekem ez a borítás, én kicsit másképp érzem. Nem siránkozom, nem nyafogok, alkalmazkodni kell ehhez is, kihozni belőle a legtöbbet, és elsőre egészen jól sikerült, pozitív az összkép.

 

 

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
FÉRFI EGYES
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Mocsizuki Sintaro (japán)–Piros Zsombor (16.) 6:3, 6:4, 6:1
Marterer (német)–Matozsán 7:5, 6:4, 6:7 (5–7), 5:7, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik