Tenisz: Jó döntés volt, hogy salakon maradtam! – Marozsán Fábián

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 08:03
null
Marozsán Fábián célja, hogy stabilizálja a helyén a legjobb százban (Fotó: Getty Images)
Szinte még meg sem emésztette Marozsán Fábián, hogy legyőzte a világelső Carlos Alcarazt, egy hónappal később már azt ünnepelheti: belép a világelitet jelentő legjobb száz közé a világranglistán. 

 

Ráadásul stílszerűen, a perugiai ATP-challengertornán aratott győzelemmel pipálhatja ki a mérföldkövet, úgy, hogy az elődöntőben az első kiemelt, világranglista-79. Peró Cachint múlta felül.

– Hogy éli meg az újabb sikert?
– Hihetetlenül boldog vagyok! Minden adott volt a helyszínen, remek hét van mögöttem – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjúját Marozsán Fábián. – Kitűnő volt a pálya, remek ellátást kaptunk a szervezőktől, jól felszerelt konditeremben erősítethettem, és még a labda is feküdt. Ez volt az első hetem külföldön az új edzőmmel, Balázs Györggyel, ez fantasztikus kezdés, jó jel a jövőre nézve. Egészen más volt vele itt lenni, mint amit korábban tapasztaltam, sokkal több utasítást kaptam, emberileg is jobban mellettem volt, sok volt az újdonság ebből a szempontból, ami rengeteget segített.

– Szombaton az első kiemelt Pedro Cachínnal vívott elődöntőjét akár az előrehozott finálénak is lehetett nevezni...
– Az első fordulós meccsem is nehéz volt Franco Agamenone ellen, de egész jó napom volt, nagyon elégedett voltam azzal, hogy nyertem ellene. Utána kihasználtam a lehetőséget, amit a sorsolás adott, majd az pedig nagyon nagy dolog, hogy az elődöntőben megint megvertem egy top százas játékost, bár talán az argentin nem volt annyira éles ezen a találkozón. Már az is egy újabb mérföldkő volt egyébként, hogy egy 125 ranglistapontot adó ATP-challengertornán a legjobb négy közé jutottam, ez eddig nem sikerült, az pedig hogy a fináléban feltettem az i-re a pontot, és hétfőtől a legjobb százban jegyeznek a világranglistán... Nagyon büszke vagyok rá! Így most végképp úgy látom, jól döntöttem, hogy salakon maradtam, és nem mentem át Wimbledon miatt fűre, így a Grand Slam-főtábla jó eséllyel meglehet a US Openen.

– Milyennek látta belülről a döntőt?
– Jó lehetőség volt, hogy egy kétszázon kívüli teniszezővel vívtam a trófeáért, de nagyon veszélyes volt a játéka, ráadásul kellemetlen stílusú, balkezes teniszező, nehéz volt megverni.

– Mit tervez a következő időszakra?
– Még átgondoljuk az edzőmmel, hogy jövő héten tényleg pályára lépek-e Montechiarugolóban, szerintem játszani fogok. Most azért legalább egy pár óra erejéig szeretném kiélvezni a sikert – mi, teniszezők nem ülhetünk rá a jó eredményre, nyomni kell tovább, nehogy pár hét múlva kiessek véletlenül a százból. Most az a cél, hogy még előrébb kerüljek a világranglistán, és stabilizáljam a helyemet a top százban.

TENISZ
CHALLENGERTORNA, PERUGIA (salak)
DÖNTŐ

Marozsán Fábián–Edoardo Lavagno (olasz) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
Tegnap, 15:20

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán brazil ellenféllel kezd Rómában, Sinner olasz rivális ellen térhet vissza

Tenisz
2025.05.05. 13:03

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08
Ezek is érdekelhetik