Tenisz: Fucsovics Márton döntő játszmás sikerrel a nyolc között Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 13:42
null
Fucsovics megküzdött a sikerért (Fotó: Imago-Images)
A stuttgarti 250-es besorolású férfi tenisztorna második fordulójában a világranglistán 86. helyen álló Fucsovics Márton döntő játszmában legyőzte a rangsorban 64. helyet elfoglaló kínai Vu Ji-pinget, így készülhet a negyeddöntőre, ahol a második kiemelt amerikai Taylor Fritz lesz az ellenfele.

A világranglistán 64. helyen álló kínai az első fordulóban némi meglepetésre két sima játszmában búcsúztatta Nick Kyrgiost, s látszott rajta a korábbi top 10-es ciprusi kiválóság, a Vut idén edző Markosz Bagdatisz munkája: Vu ugyanis remek adogatójátékkal rukkolt elő, és kiváló fonákokkal – utóbbi főleg jellemző volt a 2006-os Australian Openen döntőző Bagdatiszra – lepte meg Fucsovicsot, akinek csupán egyetlen pontot engedélyezett az első játszmában, a másodikban pedig első adandó alkalommal el is vette az adogatójátékát, vagyis hamar elhúzott 2:0-ra. Utána viszont Fucsovics összekapta magát, alig hibázott, és zsinórban négy játékot nyerve már ő került brékelőnybe – ráadásul az első két játékban pontot sem engedett Vunak, s miután a kínai már nem tudott újabb bréket kiharcolni, Fucsovics a második játszmalabdáját beütve 40 perc alatt 6:4-re hozta a szettet.

A második felvonás előtt némi változás történt, legalábbis ami a játékok közti pihenő ideje alatt megszólaló zenéket illeti: az addig jobbára borzalmas lakossági technoszámok és valami értelmezhetetlen okból westernfilmek betétdalait váltogató darabok közé egyszer csak betüremkedett az augusztus 19–28. között Budapesten rendezendő atlétikai világbajnokság reklámja...

Ami pedig a teniszt illeti: Vu kiváló kezdése ezúttal elmaradt, s nem tudott brékelni, nem úgy Fucsovics, aki az egyre többet hibázó kínai rontásait kihasználva elvette az adogatását a negyedik játék után. Egyébként mindkét teniszező fel-fel villantott olykor egészen parádés megmozdulásokat, Fucsovics egy-egy tenyeres keresztütését fogadta nyílt színi taps, míg Vu néhány akrobatikus mozdulata – vetődve ütött röpte, láb között visszatett labda stb – váltott ki nagy tetszést a közönség soraiban. Szóval a remek stuttgarti időben a centerpálya lelátóján ülő nézők remekül szórakoztak, ráadásul Fucsovics 4:2-es vezetésénél Vu sebességet váltott, s a következő négy játékot egyaránt megnyerte – Fucsovics ráadásul mindössze két pontot csinált ekkor, vagyis a kínai 6:4-re vitte a 41 percig tartó játszmát, s egyenlített.

A döntő szettben aztán a kínai sorozatban az ötödik játékát is megnyerte, majd Fucsovics véget vetett a sorozatnak, s a harmadik játékban akár brékelhetett is volna, de nem járt sikerrel. A magyar ugyan jóval stabilabban játszott, mint ellenfele, főleg adogatóként, ám újabb bréklabdához egészen a nyolcadik játékig nem jutott. Akkor viszont a második fogadóelőnyét már nem hibázta el – pontosabban a kínai ütötte a hálóba a labdát, jöhetett az újabb rövid pihenő, s mint kiderült az utolsó, merthogy Fucsovics remekül adogatva semmire hozta a szervajátékát, ezzel pedig 46 perc alatt a döntő játszmát is megnyerte.

„Minden jól ment egészen a második szett középig, 4:2-ig. Akkor viszont hirtelen megcsappant az energiám, könnyű hibákat vétettem, az ellenfelemnek pedig nagyon feljavult a játéka, és egyenlített. A döntő játszmában is jól játszott, és majdnem megnyerte a mérkőzést, a harmadik szett is szorosan alakult. Harmadszor jutok Stuttgartban a negyeddöntőbe, mindig örömmel jövök ide, mert szeretem a várost, a pálya, a körülmények kiválóak, de most már jó lenne, ha végre tovább is jutnék a nyolcból, mert ez még nem sikerült” – értékelte a mérkőzést Fucsovics a pálya szélén.

Ezzel a magyar játékos tavaly után újfent bejutott a stuttgarti negyeddöntőjébe, amelyben a második kiemelt amerikai Taylor Fritzcel (ATP-8.) játszik – a tervek szerint pénteken 11 órától.

TENISZ
ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (795 ezer euró, fű)
EGYES, 2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Fucsovics–Vu Ji-ping (kínai) 6:4, 4:6, 6:4
Fritz (amerikai, 2.)–Karacev (orosz) 7:6 (7–4), 6:3

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik