Párizs 2024: a héten indul a teniszezők kvalifikációja

Vágólapra másolva!
2023.06.14. 08:48
null
Illusztráció: AFP
Hétfőn megkezdődött a jövő nyári olimpia kvalifikációs időszaka a teniszezők számára, vagyis ezen a héten már minden ATP- és WTA-pont hozzájárulhat a párizsi részvétel kiharcolásához. A mieink közül többen is eséllyel pályáznak az ötkarikás indulásra.

A magyar szövetség honlapja szerint az olimpiai kvalifikáció eltér a szokásos ATP- és WTA-versenyekétől, itt ugyanis nem kizárólag a ranglistahelyezés számít, hanem az is, hogy melyik játékos állt hazája válogatottjának rendelkezésére az eseményt megelőző két évben, illetve az is, ki hányadik helyen áll országának versenyzői közül.

Az olimpián egy országból legfeljebb négy játékos indulhat egyéniben, továbbá minden nemzeti szövetség két párost, valamint egy vegyes párost nevezhet.

Az 1992-es barcelonai olimpia óta először rendezik salakon a versenyt, amelyre a jövő évi Roland Garros utáni világranglista alapján lehet bekerülni, addig kell a lehető legtöbb pontot összegyűjteni.

A 64-es egyéni táblára 56 játékos kerül be a világranglista alapján, hat helyet a Nemzetközi Tenisz Szövetség oszt ki a regionális kvalifikációs versenyek győzteseinek, figyelembe véve a nemzeti kvótaszámokat, az utolsó két helyet pedig olyan korábbi olimpiai bajnokoknak tartják fenn, akik nem kvalifikálnak, de a legjobb 400-ban vannak a világranglistán, és nevezte őket a nemzeti szövetségük.

A magyarok közül jelenleg Udvardy Pannának, Gálfi Dalmának, Babos Tímeának (párosban) és Fucsovics Mártonnak van a legnagyobb esélye a kvalifikációra, de akár Bondár Anna, Jani Réka, Piros Zsombor, Marozsán Fábián és Valkusz Máté is odaérhet egy nagyon eredményes évvel.

Legfrissebb hírek

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
6 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
15 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
18 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
2025.08.17. 09:01

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52
Ezek is érdekelhetik