Tenisz: nem lett kiemelt a magyar válogatott a BJK-kupán

Vágólapra másolva!
2023.05.19. 11:51
null
Nem lett kiemelt a magyar női teniszválogatott (Fotó: Kovács Péter)
Nem kiemeltként várja a Billie Jean King-kupa rájátszásának szerdai sorsolását a magyar női teniszválogatott.

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (ITF) londoni irodájában sorra kerülő eseményen Palágyi Miklós kapitány együttese a döntő és a rájátszás sorsolása közül utóbbin lesz érdekelt, mivel áprilisban második lett az antalyai selejtezőtornán.

Egyben eldőlt, hogy mely csapatok lehetnek az ellenfelek a november 10-11-én vagy 11-12-én esedékes rájátszásban, melynek győztese jövőre a világdöntő selejtezőjében játszhat tovább. A mieink a BJK-kupa ranglistája alapján nem kiemeltek, így Szlovákiával, Belgiummal, Nagy-Britanniával, Brazíliával, Ukrajnával, Romániával, Japánnal vagy Mexikóval kerülhetnek szembe.

Tavaly tavasszal a magyarok a csoportküzdelmekben mind az öt mérkőzésüket megnyerték ugyancsak Antalyában, majd a novemberi rájátszásban 3:0-ra kikaptak a románoktól Nagyváradon, így nem jutottak tovább a BJK-kupa-finálé selejtezőjébe.

Legfrissebb hírek

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
6 órája

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
7 órája

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
8 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
12 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53
Ezek is érdekelhetik