Roland Garros: Monfils csuklósérülése miatt visszalépett

Vágólapra másolva!
2023.06.01. 00:31
null
Monfils (balra) csuklója nem bírja a folytatást (Fotó: Getty Images)
Csuklósérülése miatt szerdán esete bejelentette visszalépését a Párizsban zajló francia nemzetközi nyílt teniszbajnokságtól a 36 éves Gael Monfils, aki kedden a döntő szettben 4:0-s hátrányból felállva győzött az argentin Sebastián Báez ellen.

Kedden este Monfils minden idők egyik legvalószínűtlenebb fordítását mutatta be Sebastián Báez ellen, ám hiába a bravúros feltámadás, szerda estére kiderült, csuklósérülése miatt nem tud kiállni a 20 éves dán, a hatodik kiemelt Holger Rune ellen a második fordulós mérkőzésén.

„Fizikailag teljesen rendben vagyok a tegnapi meccs után, de sajnos a csuklómmal problémám van, amit nem tudunk megoldani. Nagyon kockázatos az ilyen jellegű sérüléssel játszani, tegnap is az volt, de ma már azt mondta az orvosom, hogy ne tovább” – fogalmazott szerda esti sajtótájékoztatóján a 36 éves teniszező.

Ezzel tovább folytatódik a veterán francia rossz szériája: tavaly sarokműtétje után kihagyta a Garrost és a teljes füves szezont, majd visszatérése után ismét megsérült. Idén márciusban tért vissza, ám egészen hétfő estig nem tudott mérkőzést nyerni. Azt egyelőre nem tudni, hogy most mennyi kihagyás vár rá.

Monfils visszalépése azt jelenti, hogy Rune játék nélkül került a 3. fordulóba.

 

 

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik