Tenisz: Gálfi Dalma szettelőnyről kapott ki Madridban

Vágólapra másolva!
2023.04.26. 13:26
null
Gálfi elköszönt a madridi egyestől (Fotó: Getty Images)
A Madridban zajló 7.65 millió dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában a világranglistán 93. helyen álló Gálfi Dalma az első játszmát megnyerte a rangsorban 69. amerikai Caty McNally ellen, ám a folytatásban 21 éves ellenfele fordítani tudott, és döntő szettben legyőzte a magyar lányt.

Gálfi Dalma a madridi tornától visszalépő cseh Katerina Siniaková helyére lépve került a főtáblára, és az amerikai Caty McNally – aki a szintén visszalépő cseh Karolína Plísková helyett szerepelt a 96-os táblán – ellen az első játszmában kimondottan biztatóan játszott, rászolgálva a lehetőségre. Bár az első adogatásánál két bréklabdát is hárítania kellett, a folytatásban stabilizálta szervajátékát, majd 4:4-nél brékelte ellenfelét, és gyorsan le is zárta a szettet (6:4).

A második játszma azonban rémesen indult a magyar lánynak, egymás után vesztette el a labdameneteket s a szervajátékait. Adogatóként Gálfi mindössze hét pontot szerzett az így is 31 percig tartó második felvonás során, amelyet McNally 6:0-ra nyert meg.

A harmadik játszmára a magyar lány feljavult valamelyest, előbb sorozatban hét elvesztett játék után újra feliratkozott a táblára, majd brékelőnybe került, amit viszont rögtön utána le is adott, ráadásul a 21 éves amerikai 4:3-as vezetésénél ismét elvette Gálfi szerváját, és második meccslabdáját kihasználva megnyerte a két óra nyolc percig tartó mérkőzést, így bejutott a legjobb 64 közé.

WTA-TORNA, MADRID (7.65 millió dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Caty McNally (amerikai)–Gálfi Dalma 4:6, 6:0, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
14 perce

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
21 órája

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
21 órája

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
Tegnap, 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56
Ezek is érdekelhetik