Tenisz: Piros Zsombor a nyolc közé jutott Sanremóban

Vágólapra másolva!
2023.03.30. 13:57
null
Piros remekül játszott Kovalik ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A világranglistán 185. helyen álló Piros Zsombor két játszmában legyőzte a 153. helyen rangsorolt szlovák Jozef Kovalikot, a Sanremóban zajló, 145 ezer euró összdíjazású salakpályás tenisztornán, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

Piros remekül kezdte a mérkőzést, miután rögtön elvette a nála hét évvel idősebb szlovák ellenfele adogatását, majd végig magabiztos adogatójátékkal előrukkolva hozta is az első játszmát, miután 5:3-as vezetésénél ismét elvette Kovalik szervajátékát.

A második felvonásra a szlovák játékos valamelyest összekapta magát, mert ugyan ismét elvesztette első adogatását, ezúttal a szett közepén visszabrékelt, s rövidítésre mentette a játszmát. Ebben viszont Piros már nem ismert kegyelmet, s két elvett adogatás után már 6–3-ra is vezetett, ám végül csak az negyedik meccslabdáját tudta kihasználni, így a tie-breaket 8–6-ra nyerte meg.

A nyolc között a belga Kimmer Coppejans lesz Piros ellenfele, akit eddig kétszer győzött le – legutóbb néhány héttel ezelőtt a székesfehérvári Kiskút Openen.

ATP-CHALLENGER TORNA, SANREMO (145 ezer euró, salak pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Piros Zsombor–Jozef Kovalik (szlovák) 6:3, 7:6 (8–6)

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
11 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35
Ezek is érdekelhetik