Tenisz: kapitányként Babos Csaba nem akarta behívni saját lányát a válogatottba

– Hogyan élte meg az elmúlt időszakot a magyar női válogatott élén?
– Amikor a szövetségi kapitányi kinevezést elvállaltam, még Fed-kupának hívták az eseményt, s arról volt szó, a hazai rendezés miatt a világcsoportban játszunk, kézzelfogható közelségben volt ez a lehetőség – felelte a Nemzeti Sportnak Babos Csaba, korábban a Billie Jean King-kupa-csapat kapitánya. – A sorsolás is megvolt, végül azonban különböző érdekek ezt felülírták. Közben a magyar csapatnak egy év ki is maradt, beleszólt a koronavírus is, majd tavaly az euro-afrikai zóna I-es csoportjában léptünk pályára Antalyában. Nehéz volt akkor összeszedni a csapatot, mivel a világ négy különböző szegletéből jöttek a játékosok, Észak- és Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Európából, senki sem volt a közelben. Ráadásul az antalyai versenyhelyszínt nem is tartom alkalmasnak ilyen rangos esemény megrendezésére, hiszen működött közben az akadémia, két ITF future-torna is zajlott, és még kerekesszékes verseny is volt, így a mi megméretésünk eléggé háttérbe szorult. Ennek ellenére azért kiváló teljesítménnyel rájátszásba jutottunk. Nem volt szerencsénk a sorsolással, a románokat kaptuk Romániában. Az azért ott is látható volt, hogy megvan az összhang a stáb és a játékosok között, ám nem sikerült kihozni magukból, amit tudtak.

– Mi lehetett ennek az oka?
– Részben az, hogy a szezon vége felé jártunk, és túlhajtották magukat a lányok az idényben, fáradtak voltak, pihenniük kellett volna. Másrészt ketten Dél-Amerikából, salakpályáról jöttek, Nagyváradon pedig gyors, kemény borítású pálya volt, nehéz átállni. De volt olyan is, aki tíz nap pihenő után viszonylag kevés edzéssel érkezett az eseményre. Ráadásul a közönség is megfogta a játékosokat – sajnos most kezdhetik elölről az utat.

– Mi vezetett oda, hogy végül is lemondott a pozíciójáról?
– Sokrétűek a feladataim a Magyar Teniszszövetség keretei között, és kevés idő maradt magamra, a családomra, ezért szelektálni akartam, s így láttam a legjobbnak. Én voltam az első teniszedző, aki a sportállamtitkárság kiemelt edzőprogramjába bekerült, s jelenleg én vagyok a sportágban az egyedüli, aki ennek részese, erre szeretnék koncentrálni.

– És lánya, Babos Tímea edzője is...
– Ez is benne volt a döntésemben. Timi egyre jobban játszik, és főként párosban egyre előrébb kerül a világranglistán. Nem tartottam etikusnak, hogy kapitányként behívjam, támadták őt eleget így is. Ha esetleg behívom, és legyőz valakit, akkor akit felülmúl, az nyilván ügyetlen, ha viszont kikap, az lett volna, hogy ő nem elég jó... Így talán magyarázkodás nélkül is lehetősége lesz újra pályára lépni válogatott színekben.

– Kikkel foglalkozik most?
– Mindenképpen szeretnék jobban odafigyelni a lányomra, több versenyre elkísérni, erre az elmúlt két évben nem volt annyi lehetőségem. Stollár Fannyval is dolgoztam az utóbbi időszakban, vele meg kell beszélni, hogyan folytatódik majd a munka. Nemrég felkértek, hogy segítsek az egyik legtehetségesebb fiatal magyar játékos, a még U16-os Kincses Kolos felkészítésében, aki a hétvégén bajnoki címet szerzett a felnőtt fedett pályás ob-n.

– Milyennek látja a magyar női válogatottat?
– Rettentően tehetséges játékosaink vannak. Ha ez egyszer igazán összeáll, mindenki úgy fel tud készülni, ahogyan kell egy olyan kaliberű megméretésre, mint a Billie Jean King-kupa, vagy egy kicsit szerencsésebb a sorsolás, esetleg itthon játszunk... Bármi lehet egy összecsapás vége.

– Mit gondol, milyen munka vár utódjára, Palágyi Miklósra?
– Nehéz megmondani, hiszen nem egyszerű valódi edzői munkát végezni a csapat mellett. Top százas játékosaink közül Udvardy Panna eleve Floridában készül, külföldi edzővel. Gálfi Dalma trénerei Nagy Zoltán és Jancsó Miklós, Bondár Anna munkáját pedig Kuhárszky Zoltán irányítja. A fiatalabbak közül Nagyváradon Szabanin Natália volt velünk, ő egy szlovák teniszakadémián készül, s persze a csapat legrutinosabb tagja, Jani Réka is járja a világot, az egyéni menetrendbe pedig nehéz beleilleszteni a válogatott tornát. Nem kell nagy sportszakembernek lenni ahhoz, hogy átlássuk: ha Bogotából valaki hazautazik két-három nappal a találkozó előtt, majd utána megy is vissza Dél-Amerikába folytatni az egyéni versenyeket, az öt-hat óra időeltolódás. A nyitott salakpályáról fedett csarnokos kemény borításra átállni, majd vissza, az megterhelő a szervezetnek – így jött el Udvardy Panna Nagyváradra. Nincs az a szakvezető, aki meg tudja oldani ezt a helyzetet úgy, ahogyan igazán kellene a kiemelkedő eredményhez. Ilyenkor ráadásul repülőjegyet találni is nehéz megfizethető áron, az utóbbi időszakban azért a szövetség sem igazán dúskált a pénzben. Amikor Anna utazott Törökországba, hogy csatlakozzon hozzánk, akkor tornádó miatt töröltek járatokat is – két napi repjegykeresési munka veszett ezzel kárba, kezdhettük elölről. Ráadásul én sem aludtam két éjszakán keresztül, mert éjjel a játékosokat vártam, fogadtam, és kísértem a szállásra hajnali 2-3-4 óra körül, ami megterhelő volt... Nem könnyű ezeket összeszervezni, és a mindenkori kapitány dolga, hogy ezeket megoldja.

– Mégis, sportszakmai szempontból mit lehet hozzátenni a válogatott teljesítményéhez?
– A romániai rájátszás előtt be tudtunk iktatni például egy rövid edzőtábort. Szabanin Natáliával kezdtük a munkát, aztán napról napra többen lettünk, ahogy csatlakoztak a többiek. De leginkább évközi szakmai konzultációról van szó, az edzőkkel is tartottam a kapcsolatot, hogy tisztában legyek azzal, ki hogy van, merre jár éppen és hogyan teljesít. Ahogy közeledett a találkozó Nagyváradon, megnéztem, hogyan játszanak az ellenfelek, és milyen állapotban vannak a magyar lányok, hiszen ott többen is teniszeztek. Azt is meg szoktam kérdezni a játékosaink szakmai stábjától, amikor már tudjuk, kik az ellenfelek, hogy melyik rivális ellen milyen taktikát érdemes velük játszatni, hogyan látják a saját edzőik, milyen játékkal érdemes kirukkolniuk.

– Milyen érzésekkel búcsúzik a szövetségi kapitányi poszttól?
– Szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, akiket behívtam a keretbe, hogy mindannyian vállalták a kihívást, és időt szakítottak arra, hogy az egyéni programjukba beillesszék a csapatversenyt is. Jani Réka, a válogatott csapatkapitánya, akivel korábban négy évig dolgoztam Sopronban is, hamarosan csúcstartó lesz a nemzeti mezben lejátszott mérkőzések tekintetében. Sajnálom, hogy ez már nem az én irányításom alatt fog megtörténni.