Tenisz: ismét indulhatnak orosz és fehérorosz játékosok a wimbledoni tornán

Vágólapra másolva!
2023.03.31. 14:30
null
Semlegesként versenyezhetnek az az oroszok és a fehéroroszok a wimbledoni bajnokságon (Fotó: AFP)
A tervek szerint orosz és fehérorosz játékosok is részt vehetnek – semlegesként – az idei wimbledoni teniszbajnokságon.

A szervezők pénteken jelentették be, hogy az elmúlt évi állásponttól eltérően ezúttal nem zárják ki a két ország játékosait a nevezésből.

„A jelenlegi szándékunk az, hogy elfogadjuk az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező játékosok nevezését azzal a feltétellel, hogy semlegesként versenyeznek” – áll a füves pályás Grand Slam-tornát szervező All England Lawn Tennis Club (AELTC) közleményében.

Az AELTC tavaly Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem engedte indulni az orosz és fehérorosz játékosokat, akkor azzal támasztotta alá a döntését, hogy a brit kormány iránymutatása alapján ez volt az egyetlen járható út.

Az idei nyitás nem teljes körű, a részvétel feltételei között szerepel, hogy nem lehet „Oroszország ukrajnai invázióját támogató megnyilvánulásokat” tenni, illetve nem indulhatnak olyan játékosok, akik az orosz vagy a fehérorosz államtól támogatást kaptak.

A szervezők előzetesen egyeztettek a brit kormánnyal, a sportági szövetséggel és egyéb közreműködőkkel.

Tavaly a tiltás miatt Wimbledonban nem osztottak ranglistapontokat.

Az idei wimbledoni tornára július 3. és 16. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
17 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik