Tenisz: Gálfi Dalma Aus. Open-döntős ellen nyert Indian Wellsben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.09. 22:10
null
Gálfi Dalma másodszor győzött a legjobb 50-ben szereplő ellenféllel szemben (Fotó: Getty Images)
A szerencsés vesztesként főtáblára jutott Gálfi Dalma bravúrral bejutott a második fordulóba az Indian Wells-i kemény pályás tenisztornán, miután két, egyaránt 6:4-re megnyert játszmával búcsúztatta a világranglistán 31. helyen álló, az Australian Openen tavaly döntőt vívott amerikai Danielle Collinst!

A világranglistán 80. játékos kedden, a selejtező második fordulójában kikapott a brit Katie Swantól, de a német Tamara Korpatsch visszalépésével mégis felkerült az elitmezőnybe.

A 24 éves magyar teniszező az első körben Danielle Collinsszal (31.) csapott össze, karrierje során először. A 29 esztendős amerikai tavaly döntőt vívott az Australian Openen, és hetedik is volt a WTA-rangsorban.

A csütörtöki csatában a balatonfüredi teniszező 1:1-nél brékelőnybe került, és 3:1-re elhúzott. Az ellenfél rengeteg rontott ütéssel és kettős hibával „segített”, így nemsokára már 5:2 állt az eredményjelzőn. Gálfi ekkor adogatóként két szettlabdát elpuskázott, ám 5:4-nél már nem remegett meg, és 45 perc elteltével játszmaelőnyben volt.

A folytatásban Collins lépett meg 4:2-re, de ekkor elbukta a szerváját, majd a magyar játékos a hatodik ászával kiegyenlített. Itt pedig nem állt meg, ismét elvette egyre kedvetlenebb riválisa adogatását, és 1 óra 38 perc után lezárta a meccset.

Gálfi pályafutása során másodszor vert meg top 50-es ellenfelet, míg Collins előzőleg 2017-ben búcsúzott ilyen korán Indian Wellsben.

A magyar játékosra a második fordulóban a nyitókörben erőnyerő francia Caroline Garcia vár, akit az ötödik helyen emeltek ki a szervezők.

A férfiaknál Fucsovics Márton (84.) az idén Australian Open-nyolcaddöntős, hazai közönség előtt szereplő Jeffrey John Wolffal (44.) találkozik az első fordulóban, magyar idő szerint pénteken hajnalban.

TENISZ
WTA, INDIAN WELLS (8.8 millió dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Danielle Collins (amerikai) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
18 órája

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
19 órája

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
Tegnap, 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15
Ezek is érdekelhetik