Tenisz: Babos Tímeára is számít a szövetségi kapitány a BJK-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 16:39
null
Palágyi Miklós bízik Babos rutinjában (Fotó: Fotó: Nemzeti Sport)
Palágyi Miklós kapitány Babos Tímeát is behívta a női tenisz Billie Jean King-kupa áprilisi küzdelmeire.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Babos Csaba utódjául a hónap elején kinevezett szakember Gálfi Dalmára (79. a világranglistán), Bondár Annára (80.), Jani Rékára (130.), Szabanin Natáliára (255.) és a 319. helyen álló Babosra számít majd az antalyai csoportmérkőzéseken, melyekre április 10. és 15. között kerül sor.

„Természetesen ott lesznek Törökországban top százas női teniszezőink, Anna és Dalma, az élmezőnyből Udvardy Pannának sajnos sérülése miatt ki kell hagynia a csoportmeccseket. Jani Réka jelenléte is fontos lesz, hiszen ő is a legjobb száz kapujában mozog, és rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Nati sikeres feltörekvő játékos, balkezes, és bárkivel fel tudja venni a versenyt. A korábbi páros világelső Timi egyéniben és párosban is bevehető, rutinja biztosan a csapat segítségére lesz” – jelentette ki Palágyi Miklós.

Azt, hogy a mieinknek mely országokkal kell megküzdeniük a csoportban a novemberi döntőbe jutásért, később sorsolják ki.

A válogatottra a tavalyi idényhez hasonlóan újra az euro-afrikai zóna I-es csoportja vár tíz másik nemzet, Bulgária, Dánia, Egyiptom, Hollandia, Horvátország, Lettország, Norvégia, Svédország, Szerbia és a házigazda Törökország legjobbjainak a társaságában. A küzdelmekre – akárcsak 2022-ben – a tengerparti üdülőparadicsomban kerül sor.

A mieink a tavalyi csoportküzdelmekben mind az öt mérkőzésüket megnyerték, majd a novemberi rájátszásban 3:0-ra kikaptak a románoktól Nagyváradon, így nem jutottak tovább a BJK-kupa döntőjének a selejtezőjébe.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
8 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
19 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik