Tenisz: 100 éves lett az örökös bajnok Peterdy Márta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 11:31
null
Peterdy Márta (Fotó: HunTennis.hu)
Peterdy Márta négyszer lett magyar bajnok teniszben, és egyszer nem hivatalosan műkorcsolyában is, az idén pedig százéves születésnapja alkalmából emlékezett meg róla a hazai sportági szakszövetség.

A Magyar Teniszszövetség honlapja emlékeztetett, hogy a Franciaországban élő exjátékos 1943-ban, 1951-ben, 1952-ben és 1956-ban is magyar bajnok lett egyéniben, és összesen 23 aranyéremmel vonult vissza.

„Szerencsére jó egészségben vagyok, és úgy érzem magam, mint egy ötvenéves – mondta derűsen Peterdy Márta, aki 1956 óta külföldön él. – Én nem akartam elmenni, de a férjem azt mondta, jó, én elmegyek a két gyerekkel, te maradj itt. Muszáj volt vele menni, a gyerekeimet nem akartam elhagyni.”

Elmondása szerint a legnagyobb teniszélményét éppen Franciaországban, Párizsban élte át 1947-ben, amikor megnyerte a főiskolai világbajnokságot női egyesben, női párosban és majdnem vegyes párosban is.

Az ünnepelt elmesélte, hogy annak idején egy másik sportágban is bajnok lett, vitatott körülmények között.

„Műkorcsolyában is megnyertem a magyar bajnokságot, de betelefonáltak, hogy Peterdy Márta nem lehet két sportágban bajnoknő. Nem tudom már, hogy hívták a lányt, akinek mondták, hogy ő nyerte a magyar bajnokságot. De mindenki tudta, hogy én nyertem” – tette hozzá Peterdy Márta.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
12 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
22 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik