Davis-kupa: Az állapotomhoz képest kiálltam a pályára, és mindent megtettem – Fucsovics

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 17:56
A tenisz Davis-kupa-világdöntő Tatabányán zajló selejtezőjében a bravúros párosgyőzelem után Fucsovics Márton egy szorosabb és egy fájdalmasan sima játszmában kikapott az eredetileg nevezett Benjamin Bonzi helyett Adrian Mannarinótól, így a magyar–francia párharc állása 2–2 volt, vagyis az utolsó mérkőzés döntötte el, melyik válogatott szerepelhet ősszel a 16-os fináléban. Így értékelt Fucsovics a veresége után.

Fucsovics Márton szerint az első elveszített szett volt a kulcs a mérkőzésen.

„Úgy érzem, hogy a körülményekhez képest és az állapotomhoz képest mindent megtettem a pályán. Voltak lehetőségeim az első szettben, de tegyük hozzá, hogy az ellenfelem hibátlanul, nagyon jól játszott.”

Videónkban szóba került Fucsovics egészségi állapota, hogy mennyire zavarta meg a franciák játékoscseréje, hogy az ő cseréje szóba került-e, de beszél a következő versenyeiről és az olimpiáról is.

VALKUSZ: EGY CSODA VOLT, AMIT MA MŰVELTÜNK A PÁLYÁN!

MAROZSÁN: FANTASZTIKUS TELT HÁZ ELŐTT JÁTSZANI, ÓRIÁSI ÉLMÉNY VOLT

TENISZ
Davis-kupa-selejtező, Tatabánya
Magyarország–Franciaország 2–3

Ugo Humbert–Marozsán Fábián 6:3, 6:3

Vasárnap korábban
Fucsovics Márton–Adrian Mannarino 6:7 (6–8), 2:6
Marozsán, Valkusz–Rinderknech, Mahut 6:2, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
12 órája

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20
Ezek is érdekelhetik