Australian Open: idén már covidosan is lehet játszani

Vágólapra másolva!
2023.01.09. 10:53
null
Djokovics tavaly nem vehetett részt az Australian Openen, mert nem volt beoltva koronavírus ellen, idén viszont már fertőzötten is lehet játszani (Fotó: Getty Images)
Idén már azok a játékosok is pályára léphetnek az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, akik éppen covidosok.

A The Age című újság a helyi szövetség vezetőjét, Craig Tileyt idézve azt írta, ezúttal már nem kell jelenteni a szervezőknek a pozitív koronavírustesztet, és ha az adott játékos jól érzi magát, nyugodtan játszhat.

„Ezzel együtt azt mondtuk a játékosainknak és a több mint tizenkétezer alkalmazottunknak, hogy ha rosszul érzik magukat, maradjanak otthon” – fogalmazott Tiley.

Hozzátette: valószínűleg lesznek tünetmentes teniszezők, akik a fertőzés ellenére ki tudnak állni a mérkőzésükre.

„Az Australian Open teljesen máshogy fog kinézni, mint tavaly, ahogy az ország megtanul együtt élni a Covid-19-cel” – írta a The Age.

A tavalyi torna előtt az aktuális címvédő szerb Novak Djokovicsnak még el kellett hagynia az országot, mert nem volt beoltva a koronavírus ellen.

Az idei év első Grand Slam-viadala jövő hétfőn kezdődik és január 29-ig tart.

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
14 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
2025.08.20. 15:42

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
2025.08.17. 23:44

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Babosék búcsúztak Vondrousováék ellen Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.14. 06:52

Babosék az áramszünet után fordítottak, és továbbjutottak Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.12. 01:30

Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

Tenisz
2025.08.09. 21:30
Ezek is érdekelhetik