Aus. Open: Fucsovics először kapott ki dupla szettelőnyből

Vágólapra másolva!
2023.01.20. 06:51
null
Fucsovics hiába kezdett kiválóan (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban folytatódott a Melbourne-ben zajló Australian Open, ám magyar sikerélmény nélkül: Fucsovics Márton a férfi egyesek 3. fordulójában két nyert szettről vesztett Jannik Sinnerrel szemben, míg Bondár Anna a női párosok második fordulójában köszönt el a versenytől belga párjával az oldalán.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Jannik Sinner (olasz, 16.)–Fucsovics Márton 4:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:0

Fucsovics Márton egy öt és egy négy szettben megnyert meccsel, csaknem hét és fél óra játékkal a háta mögött várta a Jannik Sinner elleni harmadik körös mérkőzést, míg az olasz csupán a töredékét töltötte a pályán, mint magyar ellenfele: hat játszmát és csupán 3 óra 45 percet.

Ennek ellenére a két játékos közül inkább a 21 éves, a világranglista 16. helyén álló olasz tűnt fásultnak a meccs elején. Az első szettben különösen sokat hibázott, pontatlanul játszott, miközben Fucsovicsnak szinte minden megmozdulása sikerült, ráadásul a közönség támogatását is inkább a magyar fiú élvezte, aki egy gyors brékváltást követően a szett közepén ezúttal semmire vette el Sinner szervajátékát, s 51 perc alatt 6:4-re nyerte az első játszmát.

A másodikban sem sokat változott a játék, az olasz a szett elején elvesztett adogatását a közepén visszavette, ám a továbbra is nagyszerűen játszó Fucsovics 4:4-nél ismét brékelni tudott, majd második játszmalabdáját kihasználva 6:4-re nyert, s közben olyan megoldásai voltak, mint az alább látható.

 

Ám ezt követően gyökeres fordulat állt be: az addig rengeteget hibázó Sinner játéka szép lassan stalibizálódott, Fucsovics pedig egyre többet hibázott, egyre kevésbé ültek korábbi pontos ütései, nem tudta úgy irányítani a labdameneteket, mint az első két játszmában. A feltámadó Sinner – aki pályafutása során kétszettes hátrányból soha nem nyert még meccset – a harmadik játszmában egy, a negyedikben kettő játékot engedélyezett az egyre frusztráltabbá váló Fucsovicsnak – aki soha nem kapott ki még 2:0-s játszmaelőnyből…

Aztán az ötödik játszmában gyorsan nyilvánvalóvá vált, ma mindkét játékos sorozata véget ér, az ekkor már teljesen hitehagyottá váló Fucsovics játékot sem tudott nyerni.

Noha különösen frusztráló lehet a magyar éljátékos számára a vereség – főleg annak módja –, legalább az vigasztalhatja, hogy a héten megnyert két főtáblás meccsének köszönhetően a következő világranglistán minden bizonnyal ismét a legjobb 70 között szerepel.

NŐI PÁROS
2. FORDULÓ (16 közé jutásért)
Golubic, Niculescu (svájci, román)–Bondár Anna, Minnen (magyar, belga) 6:4, 6:1

CSAK BABOS
Ezzel a felnőtteknél egyesben véget ért a magyaroknak az idei Australian Open, míg párosban már csak Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic kétszeres melbourne-i bajnok duója van versenyben. A junior lányoknál Udvardy Luca szerepel majd. (MTI)

Bondár a belga Minnen oldalán kezdett a svájci, román duó ellen, ő nyitotta az adogatások sorát és hozta is a szerváját, ráadásul imponáló magabiztossággal, semmire. A folytatás viszont már nem sikerült ilyen jól a magyar, belga egység számára, mert sorozatban három játékot elbuktak, majd a szett végén egy újabb brékváltás következett, amit követően a svájci, román páros 6:4-re nyerve lezárta a játszmát.

A második szett jóval egyoldalúbbra sikerült, Minnen és Bondár csak egyszer tudta hozni saját adogatójátékát, míg vissza egyet sem tudott venni, így 6:1-re elvesztette a szettet és vele a meccset is.

További pénteki eredmények itt!

Legfrissebb hírek

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
1 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
17 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
20 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
22 órája

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
23 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:35

„Azt szeretné, hogy feladjam?” – Medvegyev zaklatottan búcsúzott a pekingi tenisztornától

Tenisz
2025.09.30. 17:01
Ezek is érdekelhetik