Aus. Open: Cicipasz ötszettes meccsen ejtette ki Fucsovics legyőzőjét

Vágólapra másolva!
2023.01.22. 13:43
null
Görög drámából ezúttal sem volt hiány (Fotó: Getty Images)
Drámai meccsen jutott az ausztráliai nyílt teniszbajnokság (Australian Open) férfi egyesének legjobb nyolc játékosa közé a görög Sztefanosz Cicipasz. A torna jelenleg legmagasabban kiemelt versenyzője az olasz Jannik Sinnert búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

Kiegyenlített küzdelmet hozott az ausztráliai torna megnyerésére – az első két kiemelt, Nadal és Ruud kiesése után – legesélyesebbnek tartott Cicipasz és a Fucsovics Mártont öt szettben búcsúztató Jannik Sinner összecsapása. A mérkőzés sokáig hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a magyar éljátékos kiesésével végződő találkozó: Cicipasz pontosabban és kevesebb hibával játszott és dupla szettelőnyre tett szert, majd a 21 éves olasz percei következtek, aki összekapta magát és kiegyenlítette az állást – jöhetett a mindent eldöntő ötödik játszma.

A döntő szettben – az előző körrel ellentétben – már nem úgy alakultak a dogok, ahogyan Sinner azt eltervezte. 2:2 után Cicipasz magasabb fokozatra váltott és lemosta ellenfelét a pályáról, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol a cseh óriásölő, az eddig három kiemeltet is búcsúztató Jirí Lehecka lesz az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES

4. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Cicipasz (görög, 3.)–Sinner (olasz, 15.) 6:4, 6:4, 3:6, 4:6, 6:3

Korábban
Korda (amerikai, 29.)–Hurkacz (lengyel, 10.) 3:6, 6:3, 6:2, 1:6, 7:6 (10–7)
Hacsanov (orosz, 18.)–Nisioka (japán, 31.) 6:0, 6:0, 7:6 (7–4)
Lehecka (cseh)–Auger-Aliassime (kanadai, 6.) 4:6, 6:3, 7:6 (7–2), 7:6 (7–3)


Január 23., hétfő
Rubljov (orosz, 5.)–Rune (dán, 9.)
De Minaur (ausztrál, 22.)–Djokovics (szerb, 4.)
Shelton (amerikai)–Wolf (amerikai)
Bautista Agut (spanyol, 24.)–Paul (amerikai)

Legfrissebb hírek

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
2025.08.20. 15:42

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2025.08.18. 22:14

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
2025.08.17. 09:01

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

Tenisz
2025.08.09. 21:30

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11
Ezek is érdekelhetik