Tenisz: szabadlábra helyezték és kitoloncolják az országból Boris Beckert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.15. 14:27
null
Becker szabadon távozhat – Nagy-Britanniából is... (Fotó: Getty Images)
A hatszoros német Grand Slam-tornagyőztest áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre, azon a címen, hogy szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.

Becker ellen az angol-walesi ügyészség húsz vádpontban kezdeményezett büntetőeljárást. A londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke végül három vádpontban állapította meg a 2012 óta Nagy-Britanniában élő Becker bűnösségét, és a bíróság április 29-én, az esküdtek végzése alapján két év hat hónap börtönre ítélte az 55 esztendős, négygyermekes volt teniszsztárt.

Becker azonban csütörtökön, nyolc hónap letöltése után elhagyhatta a börtönt, de a kedvezmény ára az, hogy távoznia kell Nagy-Britanniából is.

A brit belügyminisztérium szóvivője ezt azzal indokolta, hogy minden külföldi állampolgár, akit bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélnek Nagy-Britanniában, szabadulása után kitoloncolható az országból.

Az adósságokban úszó Becker 2017-ben jelentett személyi csődöt, miután hátralékba került egy 3 millió fontos (több mint 1.3 milliárd forintos) jelzáloghitel törlesztésével. A hitel a spanyolországi Mallorcán lévő luxusingatlanát terheli.

Beckert a londoni bíróság esküdtszéke a kétheti áprilisi tárgyalás után fedezetként felhasználható vagyoneszközök elvonásában, ingatlanvagyon bevallásának kétrendbeli elmulasztásában és adósságkötelezettségek eltitkolásában mondta ki bűnösnek.

Az első vádpont szerint Boris Becker – aki az elmúlt években szakkommentátorként vett részt nemzetközi teniszversenyek közvetítésében – 390 ezer font értékű tőkét helyezett át üzleti számlájáról kilenc másik betétbe.

Becker három évvel ezelőtt trófeáinak elárverezésével próbált kikeveredni a csődből. A díjak több mint 680 ezer fontért (306 millió forintért) keltek el a 2019 júliusában tartott online aukción.
A legtöbb pénzt, 150 250 fontot azért az ezüstkupáért adták, amelyet az egykori sztár Ivan Lendl legyőzésével nyert a 1989-es US Openen.

A hajdani világelső egy ideig arra hivatkozva igyekezett megakadályozni a csődeljárást, hogy diplomatastátusa van, mivel a Közép-afrikai Köztársaság elnöke sport-, kulturális és humanitárius „nagykövetté” nevezte ki az Európai Unióba. A Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere annak idején azonban bejelentette, hogy az útlevél, amelyet Becker mutogat, hamisítvány, egyike azoknak az útleveleknek, amelyeket 2014-ben kitöltetlenül loptak el az országban.

Az eljáró londoni bíró azzal indokolta a letöltendő szabadságvesztés kirovását, hogy Becker nem tanúsított megbánást, nem ismerte el bűnösségét, és nem vonta le a tanulságot abból sem, hogy 2002-ben Németországban már kiszabtak rá egy felfüggesztett börtönbüntetést adóelkerülésért. A bíró szerint az eljáró tanács mindezt komoly súlyosbító körülményként vette figyelembe.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
22 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik