Tenisz: új rendszerű vegyescsapat-tornával indul az idény Ausztráliában

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 09:55
null
Vegyescsapat-torna vezeti fel az Australian Opent a teniszezőknél (Fotó: AFP)
Az Ausztrál Teniszszövetség pénteken közölte, hogy új rendszerű, 15 millió dollár (6.08 milliárd forint) összdíjazású vegyescsapat-tornával kezdődik a következő idény – írja az MTI.

A rövid életű ATP-kupát felváltó United-kupa december 29-én kezdődik és január 8-án, Sydneyben a döntővel ér véget.

Andrea Gaudenzi, a férfi tenisztornákat szervező ATP elnöke ennek kapcsán megjegyezte: „a United-kupa jelentős előrelépés a sportág számára”, és izgatottan várják, hogy „a legjobb férfi és női játékosok együtt versenyezzenek”, mindezt világranglistás pontokért.

A népszerű Hopman-kupát 1989 és 2019 között rendezték Perthben, szintén vegyes csapatok részvételével. Ennek helyére került a naptárba az ATP-kupa, amely három kiírást élt meg. A tornán jelentős volt a pénzdíj, így az indulók között ott voltak a legnevesebb férfi játékosok is, ám a közönséget mégsem vonzotta, és a pandémia során nagy logisztikai kihívásokat is jelentett a szervezőknek.

Az új torna körmérkőzéses szakaszát Brisbane-ben és Perthben rendezik, a nemzeti csapatokat négy férfi és négy női játékos alkotja, akik ATP- és WTA-világranglistapontokért is küzdenek az évadnyitó Grand Slam-torna, az Australian Open felvezetéseként.

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
12 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
2025.08.20. 15:42

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
2025.08.17. 23:44

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Babosék búcsúztak Vondrousováék ellen Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.14. 06:52

Babosék az áramszünet után fordítottak, és továbbjutottak Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.12. 01:30

Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

Tenisz
2025.08.09. 21:30
Ezek is érdekelhetik