Tenisz: Piros Zsombor a negyedik kiemeltet legyőzve döntős Kvangdzsuban

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 07:18
null
Piros Zsombor döntőbe jutott a kvangdzsui tenisztornán (Fotó: Nemzeti Sport)
Két sima és egy szoros játszmában győzte le a világranglista 137. helyén álló amerikai Christopher Eubankset a dél-koreai Kvangdzsuban zajló 53 120 dollár összdíjazású kemény pályás tenisztorna elődöntőjében Piros Zsombor.

A világranglista-160. Piros jól kezdett, hiszen az első játszmában – három hárított bréklabda mellett – kétszer is elvette ellenfele adogatását és 6:2-vel került előnybe. A második szett kiélezett csatát hozott és sem Piros, sem Eubanks nem tudott brékelni, a rövidítés viszont az amerikainak sikerült jobban és azt 8–6-ra megnyerve egyenlített.

A harmadik játszmában azonban a magyar meg tudott újulni és 2:2 után saját szervái megnyerése mellett kétszer is brékelve győzött 6:2, 6:7 (6–8), 6:2-re.

A 22 éves magyar a finálét az első helyen kiemelt és a világranglista 102. helyén álló ecuadori Emilio Gómez ellen vívja október 9-én, vasárnap magyar idő szerint 4 órakor.

ATP CHALLENGER-TORNA, KVANGDZSU (53 120 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Piros (7.)–Eubanks (amerikai, 4.) 6:2, 6:7 (6–8), 6:2
E. Gómez (ecuadori, 1.)–Polmans (ausztrál) 6:3, 1:6, 7:6 (7–3)
DÖNTŐ
Október 9., vasárnap
4.00:
E. Gómez (ecuadori, 1.)–Piros (4.)

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
14 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

Tenisz
2025.08.09. 21:30

Kiesett Piros Zsombor a cordenonsi challengertornán

Tenisz
2025.08.08. 16:03
Ezek is érdekelhetik