Tenisz: Parks bravúrsorozata folytatódott Ostravában

MTI és R. P.MTI és R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 22:31
null
Alycia Parks (Fotó: AFP)
Újabb bravúros győzelmének köszönhetően már a nyolc között van Alycia Parks a 758 ezer euró (320 millió forint) összdíjazású ostravai kemény pályás női tenisztornán.

 

A selejtezőből a főtáblára jutó, a világranglistán mindössze 144. amerikai játékos kedden a cseh Karolína Plísková (19.) felett aratott sikerével pályafutása során először múlt felül top 20-as játékost, csütörtökön pedig „meglett” az első top 10-es elleni győzelme is, miután szetthátrányból fordítva búcsúztatta a görög Maria Szakkarit (7.).

A 21 éves játékos ebben a szezonban a második 100-on kívüli amerikai teniszező, akinek sikerült top 10-es ellenfelet legyőznie, a visszavonuló Serena Williams még a US Openen Anett Kontaveitet búcsúztatta.

WTA-TORNA, OSTRAVA (758 ezer euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Martincová (cseh)–Kontaveit (észt, 3.) 7:6 (7–3)-nál Kontaveit feladta
Parks (amerikai)–Szakkari (görög, 4.) 5:7, 7:5, 7:5
Alekszandrova (orosz)–Kaszatkina (orosz, 5.) 6:1, 7:6 (7–1)
Krejcíková (cseh)–Bencic (svájci, 6.) játék nélkül
McNally (amerikai)–Muchová (cseh) 6:1, 3:6, 6:1
A negyeddöntőben
Swiatek (lengyel, 1.)–McNally, Martincová–Alekszandrova, Krejcíková–Parks, Ribakina–Kvitová

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
2025.07.17. 21:17

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
2025.07.17. 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
2025.07.17. 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.07.17. 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik