Tenisz: Fucsovics nem jutott főtáblára Bécsben

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 18:04
null
Fucsovics Márton nem jutott főtáblára Bécsben (Fotó: AFP, archív)
Fucsovics Márton kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a 2.4 millió euró (970.5 millió forint) összdíjazású bécsi kemény pályás tenisztornán. Nápolyban a negyedik helyen kiemelt olasz Lorenzo Musetti diadalmaskodott, a  döntőben honfitársát, a másodikként rangsorolt Matteo Berrettinit múlta felül. Antwerpenben a kanadai Felix Auger-Aliassime-é lett a trófea.

 

A világranglista 91. helyén álló Fucsovics az amerikai Jeffrey John Wolffal (ATP-56.) csapott össze vasárnap. Az első szettben mindössze egy bréket láthatott a közönség, Fucsovics szempontjából a legrosszabbkor, a 23 éves Wolf 6:5-ös vezetésénél, de aztán a magyar teniszező a második játszmában egyenlített. A harmadik szettben, 2:2-nél Wolf ismét elvette riválisa adogatójátékát, s ez döntőnek bizonyult. A meccs 2 óra 26 percig tartott.

A világranglistán 24. Musetti a brék nélküli első szettet rövidítésben nyerte Berrettini ellen, majd a második játszmában kétszer is elvette ellenfele (ATP-16.) adogatójátékát. A 20 éves Musetti pályafutása második trófeáját gyűjtötte be, ezt megelőzően júliusban, Hamburgban tudott tornát nyerni.

Antwerpenben világranglistán tizedik Auger-Aliassime idei firenzei és rotterdami diadala után pályafutása harmadik tornagyőzelmét aratta. Az amerikai Sebastian Korda (ATP-36.) elleni finálé 1 óra 23 percig tartott.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2.4 millió euró összdíjazás)
Selejtező, 2. kör

Jeffrey John Wolf (amerikai, 3.)–Fucsovics Márton 7:5, 3:6, 6:4

ATP 250-ES TORNA, NÁPOLY (612 ezer euró összdíjazás)
Döntő

Musetti (olasz, 4.)–Berrettini (olasz, 2.) 7:6 (7–5), 6:2

ATP 250-ES TORNA, ANTWERPEN (725 ezer euró összdíjazás)
Döntő

Auger-Aliassime (kanadai, 2.)–Korda (amerikai) 6:3, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
29 perce

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
36 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
23 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37
Ezek is érdekelhetik