Tenisz: Nekem Roger Federer a tenisz megtestesítője – Sávolt Attila

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.09.16. 13:11
null
Sávolt Attila (balra) még Federer karrierjének hajnalán találkozott a svájci klasszissal az Australian Openen (Fotó: Hungarian Tennis Facebook, 2017)
Roger Federer csütörtökön bejelentette a visszavonulását. Sávolt Attila, a Magyar Teniszszövetség szakmai igazgatója, korábbi világranglista-68. Játékos a vele kapcsolatos emlékeiről beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

– Mi volt az első reakciója, amikor meghallotta, befejezi pályafutását Roger Federer?
– Kissé váratlanul ért, azt hittem, hogy esetleg a Laver-kupán vagy Bázelben, nagyobb körítés mellett jelenti be a búcsúját, ez így federeresen szerényre sikerült. A tény, hogy visszavonul, idő kérdése volt, csak attól függött, mikor szánja rá magát, mégsem hiszi el az ember, hogy eljött a pillanat. Reménykedtem titkon, hogy 41 évesen még sokadszorra rátesz egy lapáttal, amiről azt hittük, lehetetlen, azt még egyszer felülírja. De minden csodának vége szakad egyszer, merthogy Federer karrierje csoda volt, és az is marad minden teniszezőnek.

– Milyen jelentőséggel bír az ő személye a sportág történelmében?
– Nem is tudom szavakkal megfogalmazni. Játékosként és edzőként én az ő pályafutását követtem végig, Rod Laverrel kapcsolatban például nincsenek ilyen tapasztalataim. Nekem Roger Federer a tenisz megtestesítője, ahogyan kinéz, játszik, viselkedik a pályán és azon kívül, ő minden idők legnagyobbja. Ha nem is az eredményessége, de sportemberi kvalitásai alapján gondolom így.

– 2002-ben az Australian Openen játszott az akkor húszéves géniusz ellen. Hogyan emlékszik vissza arra a mérkőzésre?
– Akkoriban jutottam be a legjobb százba, az volt az első olyan szezonom, amelyben minden Grand Slam-tornán a főtáblán szerepelhettem. Belecsöppentem a toptenisz legjavába, amikor Federer ellen játszottam, húszéves srác volt, de már a tizedik a ranglistán. A jövő egyik nagy bajnokaként beszéltek róla, de sem én, sem más nem prognosztizálhatta, micsoda pályafutást fut majd be. Abszolút nyerni szerettem volna ellene, úgy mentem fel a pályára, hogy van reményem a győzelemre. Három viszonylag szoros szettben, érdekes meccsen kaptam ki, és utána mérges voltam nagyon magamra, mert azt éreztem belülről, hogy bár egyáltalán nem játszom jól, mégis rengeteg esélyem volt, sokkal több lehetett volna benne...

– Milyen ember volt a svájci?
– Tipikus példája annak, hogy valaki minél nagyobb sztár, minél többre vitte a sportban vagy az életben, annál inkább alázatos, szerény és közvetlen, ez jellemezte a viselkedését.

– Mekkora űrt hagy maga mögött a visszavonulásával?
– Mindenkinek sokáig hiányozni fog, de azt is láthatjuk, hogy időről időre kinövik magukat sztárok, egyéniségek. Ahogy megtette ezt Rafael Nadal, elképzelhető, hogy Carlos Alcaraz lesz a következő. A Federer-jelenség hiányzik majd, viszont nagyon kíváncsian várom, hogy a Laver-kupa szervezésén és a menedzserirodáján túl milyen szerepet vállal a teniszben, esetleg megfordul-e a fejében az edzősködés...

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik