US Open: kiesett a női címvédő és Oszaka is, Nadal négy szettben nyert

Vágólapra másolva!
2022.08.31. 09:42
null
Querrey befejezte (Fotó: Getty Images)
A női címvédő Emma Raducanu már az 1. fordulóban búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságon – ahogy a torna korábbi kétszeres győztese, a japán Oszaka Naomi is – közölte az MTI. A férfiaknál kikapott az első fordulóban Sam Querrey, aki a fehérorosz Ilja Ivaskától elszenvedett négyjátszmás vereség után közölte: visszavonul.

A 11. helyen kiemelt brit Raducanut a 32 éves, sorozatban 63. Grand Slam-tornáján szereplő, ezzel rekorder Alizé Cornet győzte le két sima játszmában. A francia teniszezőnek idén nem ez az első nagy skalpja GS-viadalon, Ausztráliában ugyanis a korábbi világelső román Simona Halepet búcsúztatta, míg Wimbledonban a rangsort jelenleg is vezető lengyel Iga Swiateket verte meg.

A 19 éves Raducanu most 2000 pontot veszít a világranglistán, így a US Opent követően várhatóan a 80. hely környékére esik vissza.

Szintén elköszönt az egyestől az első fordulós veresége után a korábbi világelső, a US Open kétszeres bajnoka, a japán Oszaka Naomi.

A férfiaknál a négyszeres bajnok, 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal az első játszmát meglepetésre ugyan elveszítette a világranglista 198. helyén álló ausztrál Rinky Hijikatával szemben, utána azonban könnyedén fordított.

Mint utóbb kiderült, pályafutása utolsó mérkőzését játszotta az amerikai Sam Querrey a tornán, aki a fehérorosz Ilja Ivaskától elszenvedett négyjátszmás vereség után közölte, nem folytatja a profi teniszt.

„Fél éve kezdett el formálódni bennem a gondolat, hogy pályafutásom a végéhez közeledik, és hat hete döntöttem el, hogy a US Open lesz az utolsó versenyem. Megbékéltem a döntésemmel, és az elmúlt másfél hónapban remekül éreztem magam” – közölte Querrey a vereséget követően.

US OPEN (60 millió dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
FÉRFI EGYES

Nadal (spanyol 2.)–Hijikata (ausztrál) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3
Hurkacz (lengyel, 8.)–Otte (német) 6:4, 6:2, 6:4
Rubljov (orosz, 9.)–Djere (Györe, szerbiai) 7:6 (7–5), 6:3, 3:6, 4:6, 6:4
Sinner (olasz, 11.)–Altmaier (német) 5:7, 6:2, 6:1, 3:6, 6:1
Cilic (horvát, 15.)–Marterer (német) 6:3, 6:2, 7:5
Shapovalov (kanadai, 19.)–Huesler (svájci) 2:6, 6:4, 6:4, 3:6, 6:1
Tiafoe (amerikai, 22.)–Giron (amerikai) 7:6 (7–0), 6:4, 6:3
Coric (horvát, 25.)–Couacaud (francia) 6:2, 7:6 (7–5), 3:6, 4:6, 7:5
Musetti (olasz, 26.)–Goffin (belga) 3:6, 7:5, 6:4, 3:6, 7:6 (11–9)
Rune (dán, 28.)–Gojowczyk (német) 6:2, 6:4, 7:6 (7–5)
Kecmanovics (szerb, 32.)–Tien (amerikai) 3:6, 6:1, 6:3, 6:3
Ivaska (fehérorosz)–Querrey (amerikai) 4:6, 6:4, 7:6 (10–8), 6:3
Brouwer (holland)–Mannarino (francia) 6:3, 6:4, 6:4
Eubanks (amerikai)–Martínez (spanyol) 7:5, 6:3, 7:6 (7–3)
Ramos (spanyol)–Gombos (szlovák) 6:3, 6:4, 7:5
Brooksby (amerikai)–Lajovics (szerb) 6:2, 6:0, 3:0–nál Lajovic feladta.
Kvon Szun Vu (dél-koreai)–Verdasco (spanyol) 6:2, 6:7 (4–7), 6:3, 6:3
Popyrin (ausztrál)–Cseng (tajvani) 6:3, 7:6 (7–5), 7:6 (7–3)
Fognini (olasz)–Karacev (orosz) 1:6, 5:7, 6:4, 6:1, 6:4
KORÁBBAN
Alcaraz (spanyol, 3.)–Báez (argentin) 7:5, 7:5, 2:0-nál Báez feladta
Norrie (brit, 7.)–Paire (francia) 6:0, 7:6 (7–1), 6:0
Dimitrov (bolgár, 17.)–Johnson (amerikai) 6:3, 6:2, 6:2
Evans (brit, 20.)–Vesely (cseh) 6:4, 6:1, 6:1
Nakashima (amerikai)–Kotov (orosz) 7:6 (7–4), 6:2, 6:2
Gasquet (francia)–Daniel (japán) 6:4, 6:7 (1–7), 6:2, 6:2
Isner (amerikai)–Delbonis (argentin) 6:3, 6:1, 7:5
Sousa (portugál)–McDonald (amerikai) 1:6, 7:6 (7–4), 7:6 (7–4), 6:3
Duckworth (ausztrál)–O'Connell (ausztrál) 4:6, 7:6 (7–0), 6:2, 6:3

NŐI EGYES
Badosa (spanyol, 4.)–Curenko (ukrán) 3:6, 7:6 (7–4), 6:3
Cornet (francia)–Raducanu (brit, 11.) 6:3, 6:3
Bencic (svájci, 13.)–Petkovic (német) 6:2, 4:6, 6:4
Putyinceva (kazah)–Anisimova (amerikai, 24.) 6:3, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 26.)–Krueger (amerikai) 6:1, 4:6, 6:2
Begu (román)–Mertens (belga, 32.) 3:6, 6:2, 6:3
Davis (amerikai)–Bronzetti (olasz) 4:6, 7:6 (7–3), 5:4-nél Bronzetti feladta
Niemeier (német)–Kenin (amerikai) 7:6 (7–3), 6:4
Jüan (kínai)–Fourlis (ausztrál) 6:3, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)–Cocciaretto (olasz) 6:2, 6:4
Martic (horvát)–Gracseva (orosz) 6:4, 7:6 (7–3)
Kosztyuk (ukrán)–Serif (egyiptomi) 7:6 (7–2), 6:4
Siniaková (cseh)–Townsend (amerikai) 6:4, 4:6, 6:2
Bucsa (spanyol)–Juvan (szlovén) 6:4, 6:4
Van Uytvanck (belga)–V. Williams (amerikai) 6:1, 7:6 (7–5)
Collins (amerikai, 19.)–Oszaka (japán) 7:6, 6:3
KORÁBBAN
Swiatek (lengyel, 1.)–Paolini (olasz) 6:3, 6:0
Szabalenka (fehérorosz, 6.)–Harrison (amerikai) 6:1, 6:3
Pegula (amerikai, 8.)–Golubic (svájci) 6:2, 6:2
Muguruza (spanyol, 9.)–Tauson (dán) 6:3, 7:6 (7–5)
Cseng (kínai)–Ostapenko (lett, 16.) 6:3, 3:6, 6:4
Kvitová (cseh, 21.)–Andrejeva (orosz) 7:6 (7–3), 6:0
Karolína Plisková (cseh, 22.)–Linette (lengyel) 6:2, 4:6, 7:6 (10–8)
Burel (francia)–Ribakina (kazah, 25.) 6:4, 6:4
Fruhvirtová (cseh)–Vang (kínai) 6:3, 6:4.
Kanepi (észt)–Martincová (cseh) 7:6 (7–4), 6:3
Cirstea (román)–Siegemund (német) 6:4, 6:4
Bouzková (cseh)–Nosková (cseh) 6:2, 6:7 (3–7), 6:2
Potapova (orosz)–Liu (amerikai) 6:1, 6:4
Kalinyina (ukrán)–Pera (amerikai) 6:4, 6:4
Stephens (amerikai)–Minnen (belga) 1:6, 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
26 perce

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
33 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
23 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37
Ezek is érdekelhetik