US Open: Jani Réka búcsúzott a selejtezőben

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 00:19
null
Fotó: Getty Images
Jani Réka három játszmában kikapott az ausztrál Astra Sharmától az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában, New Yorkban, így nem jutott a 128-as főtáblára.

 

A világranglistán 134. magyar játékos a második szett közepéig, 4:1-es vezetéséig irányította az összecsapást a rangsorban 191. helyen álló riválisával szemben, ám ekkor Sharma magára talált és egyenlített, ráadásul a záró felvonásban is ő volt a jobb. A mérkőzés két és fél óráig tartott.

Udvardy Panna (78.) szerdán meccslabdáról kapott ki, míg kedden Piros Zsombor búcsúzott a kvalifikációban. A főtáblára kerüléshez három találkozót kell megnyerni.

A US Open hétfőn kezdődő főtábláján Fucsovics Márton (96.) a 30. helyen kiemelt amerikai Maxime Cressyvel, Bondár Anna (56.) az olasz Camila Giorgival (68.), míg Gálfi Dalma (91.) a spanyol Nuria Párrizas Díazzal (64.) találkozik.

US OPEN
NŐK, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Astra Sharma (ausztrál)–Jani Réka (30.) 2:6, 6:4, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik