Tenisz: Nadal újra világelső lehet Cincinnatiben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 12:29
null
Nadal újra világelső lehet Cincinnatiben (Fotó: AFP)
Újra világelső lehet a jövő heti, cincinnati torna után Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-bajnok teniszsztárja – írja az MTI.


Az ATP honlapja szerint ha a 36 éves klasszis megnyeri az amerikai versenyt, míg a jelenlegi világelső Danyiil Medvegyev nem jut el a negyeddöntőig, akkor 2020. február 2. után ismét Nadal nevével kezdődik majd az ATP-rangsor. Medvegyev ugyanis sok pontot veszít azzal, hogy a héten címvédőként már a második fordulóban kiesett Montrealban.

A mallorcai salakkirály – aki nyolcszor volt már világelső – legutóbb Wimbledonban versenyzett, ahol hasfalhúzódás miatt nem állt ki a Nick Kyrgios elleni elődöntőre. Úgy hírlett, hogy már Montrealban pályára léphet, ám nem sokkal a rajt előtt jelezte, hogy adogatásoknál még fájdalmat érez, így nem indul Kanadában. Szerdán aztán a közösségi oldalán tudatta, hogy másnap elrepül Cincinnatibe, ahol 2017 óta nem szerepelt.

Nadal az idén négy tornagyőzelemnél tart, és 35/3-as meccsmérleggel büszkélkedhet.

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
4 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
6 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
8 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
Tegnap, 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
Tegnap, 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 9:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik