Tenisz: Balázs Attila újabb kényszerszünetet tart

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 17:43
null
Balázs Attila 2024 februárjáig védett a világranglistán (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Újabb kényszerszünetet tart teniszkarrierjében a Davis-kupa-válogatott Balázs Attila – írja az MTI.

A 33 éves játékos hétfőn közösségi oldalán jelentette be döntését.

„Hiszem azt, hogy kemény munka és áldozatok nélkül nincs eredmény, de hogy mindig kifizetődik, azért azt elég nagy túlzásnak és becsapásnak tartom, de persze baromi jól hangzik. Úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy sikerüljön a visszatérésem, mégsem jött össze. Igaz, voltak kisebb-nagyobb sikerek és pozitív jelek, de ahhoz a szinthez, amelyhez én visszavágynék, nem volt elég a félig egészséges láb” – fejtette ki.

Balázs Attila közölte, orvosi papírokkal alátámasztva kérelmezte a védett ranglistája befagyasztását az ATP-től, amit a férfi profik szervezete jóvá is hagyott.

„Ezzel időt nyertem magamnak a gyógyulásra, és meg tudom adni az esélyét annak, hogy jövőre talán nem beinjekciózott lábbal és fájdalomcsillapítókkal tele kell a pályára állnom” – fogalmazott a játékos, hozzátéve, 2024. február 5-ig bezárólag tíz versenyre használhatja még fel a korábban, még a 101. pozícióban igényelt védett ranglistáját.

A jelenleg az ATP-rangsor 641. helyén álló Balázs júniusban vívta eddigi utolsó tétmeccsét, amikor három sima játszmában kikapott a spanyol Roberto Bautistától a wimbledoni bajnokság első körében.

Legfrissebb hírek

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12

Besötétedett Wimbledonban, Fucsovics döntő szettről folytatja a mérkőzését pénteken

Tenisz
2025.07.03. 21:50

„Nehéz nap volt” – Marozsán Fábián a wimbledoni nyertes nyitánya után

Tenisz
2025.07.01. 17:24

Fucsovics Márton: Érzem magamban az erőt és a motivációt

Tenisz
2025.07.01. 09:09

A „floridai aligátor” útja az elitbe – a Ben Shelton-portré

Képes Sport
2025.06.29. 10:25

Fucsovics Márton: Remélem, egyszer eljutok még a legjobb nyolcig Grand Slam-tornán

Tenisz
2025.06.24. 18:08
Ezek is érdekelhetik