Tenisz: az első két kiemelt döntőzik Umagban

Vágólapra másolva!
2022.07.30. 23:02
null
Az első helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz nagy csatában jutott döntőbe Umagban (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz és a másodikként rangsorolt olasz Jannik Sinner játssza a döntőt az 534 ezer euró (210 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztornán.

 

A viadal szombati elődöntőjében előbb Alcaraz (a világranglista ötödik helyezettje) nagy csatában, három játszmában, 2 óra 52 perc alatt legyőzte az olasz Giulio Zeppierit (168.), majd Sinner (10.) lényegesen könnyebben bizonyult jobbnak honfitársánál, Franco Agamenonénál (136.). A két fiatal harmadszor mérkőzik meg egymással, a mérlegük 1–1, de salakon még nem ütköztek meg.

A címvédő Alcaraz és Sinner egyformán a hetedik ATP-döntőjére készülhet, mindkét játékos mérlege öt győzelem és egy vereség. Amíg azonban az olasz idén először jutott fináléba, addig a spanyolnak ez már a hatodik döntője lesz 2022-ben, és ezek közül négyet megnyert.

ATP-250-ES TORNA, UMAG (534 ezer euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Alcaraz (spanyol, 1.)–Zeppieri (olasz) 7:5, 4:6, 6:3
Sinner (olasz, 2.)–Agamenone (olasz) 6:1, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2025.07.11. 19:52

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
2025.07.11. 17:42

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
2025.07.09. 20:50

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33
Ezek is érdekelhetik