Wimbledon: Piros Zsombor simán legyőzte selejtezős ellenfelét

Vágólapra másolva!
2022.06.20. 13:25
null
Piros Zsombor sikerrel vette a selejtező első körét (Fotó: AFP)
Piros Zsombor villámgyőzelmével bejutott a 2. fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében – írja az MTI.


A világranglistán 178. játékos másodszor indult a londoni Grand Slam-torna kvalifikációjában, 2017-ben az első körben búcsúzott – akkor játszott legutóbb tétmeccset füves borításon. Hétfőn a 10. kiemelt Mats Moraing (142.) várt rá, első találkozójukon Piros 0:1-ről 5:1-re fordított, és 20 perc alatt szettelőnybe került. A 30 éves rivális a folytatásban még kisebb ellenállást fejtett ki, és 40 (!) perc elteltével már mehetett gratulálni a hálóhoz.

A 22 éves Piros – a 2017-es Australian Open junior bajnoka – a második körben a brazil Matheus Pucinelli de Almeidával (227.) csap össze Roehamptonban, ahol a wimbledoni selejtezőket hagyományosan rendezik.

„Megleptem magamat és még jó pár embert ezzel az eredménnyel – kezdte értékelését a magyar szövetség közösségi oldalán. – Nagyon tartottam a füves pályától, mert öt éve nem játszottam ezen a borításon, és most az első edzéseken nem találtam a fonalat. Ráadásul egy kétméteres, óriásikat szerváló ellenfelet kaptam, de én is jól adogattam. Edzőmmel, Noszály Sándorral remek taktikát dolgoztunk ki, amely szerencsére működött.”

„Ha lehet ilyet mondani, akkor holnapután előnyös ellenfél következhet, mivel nem játszik gyorsan, és inkább salakpályás játékos. Edzünk és megyünk tovább” – tette hozzá.

A férfi kvalifikációban érdekelt másik magyar, a táblára 259-edikként épphogy felfért Valkusz Máté vasárnap utazott el Londonba, ahol 15 óra körül a korábbi top 200-as Nicola Kuhn (246.) ellen kezd. A német és a magyar játékos a 2018-as budapesti challenger-versenyen már összecsapott egymással, akkor – a 2016 és 2021 között spanyol színekben versenyző – Kuhn 6:2, 7:5-re győzött.

A főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni a selejtezőben, a nők sorsolását hétfőn (ma) rendezik.

TENISZ, WIMBLEDON
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Piros Zsombor–Mats Moraing (német, 10.) 6:2, 6:0
Később
15.00 körül: Valkusz Máté–Nicola Kuhn (német)

Legfrissebb hírek

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
11 perce

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
21 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 19:12

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
Tegnap, 11:00

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
2025.07.06. 19:45

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13
Ezek is érdekelhetik