Tenisz: Medvegyev újra nyert, hétfőtől ismét ő a világelső

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 21:30
null
Danyiil Medvegyevnek van oka az örömre (Fotó: AFP)
A jövő hétfőtől újra világelső Danyiil Medvegyev negyeddöntőbe jutott csütörtökön a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló füves pályás tenisztorna 725 ezer euró (286 millió forint) összdíjazású férfiversenyében – közölte az MTI.

 

Az orosz játékos a nyolcaddöntőben azt a francia Gilles Simont győzte le két játszmában, akinek csütörtökön ez már a második találkozója volt, ugyanis a szerdai esőzés miatt ugyanezen a napon fejezte be az ausztrál James Duckworth elleni első fordulós összecsapását is.

A kiemeltek közül rajta kívül csak a másodikként rangsorolt kanadai Felix Auger-Aliassime, valamint a nagy csatát vívó orosz Karen Hacsanov tudott negyeddöntőbe jutni.

Győzelmével immár biztos, hogy Medvegyev a jövő héttől ismét a világranglista élére ugrik, az eddigi világelső Novak Djokovics várhatóan visszaesik a harmadik helyre, a másodikra pedig a Roland Garroson bokaszalag-szakadást szenvedő Alexander Zverev lép majd előre – a Garrost megnyerő Rafael Nadal áll majd a negyedik helyen.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (725 540 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Medvegyev (orosz, 1.)–Simon (francia) 7:5, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 2.)–Griekspoor (holland) 7:6 (7–2), 7:6 (7–5)
Van Rijthoven (holland)–Fritz (amerikai, 3.) 6:7 (9–11), 7:5, 6:4
Mannarino (francia)–De Minaur (ausztrál, 4.) 6:2, 6:3
Hacsanov (orosz, 5.)–Majchrzak (lengyel) 5:7, 7:5, 7:6 (7–5)
Gaston (francia)–Brooksby (amerikai, 8.) 3:6, 6:3, 7:5
Ivaska (fehérorosz)–Ruusuvuori (finn) 6:4, 6:2
Nakashima (amerikai)–Querrey (amerikai) 7:6 (7–4), 7:6 (8–6)

1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Simon (francia)–Duckworth (ausztrál) 6:4, 7:6 (11–9)

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik