Roland Garros: Udvardy Panna is kiesett az első fordulóban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 22:38
null
Udvardy Panna is kiesett egyesben az első fordulóban (Fotó: Getty Images – archív)
Udvardy Panna 7:6, 6:3-ra kikapott a mexikói Fernanda Contrerastól a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) első fordulójában.

 

Gálfi Dalma, Jani Réka és Bondár Anna után a negyedik női versenyzőnk, Udvardy Panna is vereséget szenvedett a Roland Garros első fordulójában. A 23 éves magyar hölgy – aki jelenleg 90. a WTA világranglistáján – a selejtezőben mindhárom meccsét döntő szettben megnyerő mexikói Fernanda Contrerasszal (225.) játszott, aki most először szerepel Grand Slam-torna főtábláján.

Az első felvonásban Udvardy 5:4, 30–15-nél két pontra volt a játszma megnyerésétől, de Contreras két sikeres adogatójátékkal kiharcolta a rövidítést, amelyben a magyar lány két kettős hibát és több szép nyerőt is ütött, volt két szettlabdája (6–5-nél és 7–6-nál), 10–8-ra mégis elveszítette a tie-breaket. Az első szett 66 percig tartott.

Udvardy játékán nyomot hagyott, hogy elveszítette a nyitó játszmát, a második felvonás első három játékában összesen csak három pontot nyert, így hamar 0:3-as hátrányba került. A magyar lány aztán 1:4-nél újra elveszítette a szerváját, s bár innen három meccslabdát hárítva még vissza tudott kapaszkodni 3:5-re, 1 óra 49 perc alatt kikapott (3:6).

Contreras a második fordulóban az orosz Darja Kaszatkinával játszik majd, Udvardy pedig a német Vivian Heisen oldalán készülhet a párosok versenyére, első ellenfelük a Doi Miszaki, Ajla Tomljanovic japán, ausztrál kettős lesz.

ROLAND GARROS, PÁRIZS
1. FORDULÓ
NŐI EGYES
Contreras (mexikói)–Udvardy (magyar) 7:6 (10–8), 6:3

A játéknap további eredményeit itt találja!

Legfrissebb hírek

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
8 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
13 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
Tegnap, 1:15

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24
Ezek is érdekelhetik