Tenisz: Thiem ismét az első fordulóban búcsúzott

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.04.26. 22:31
null
Daniel Evans kiesett Münchenben (Fotó: Getty Images)
A hatodik helyen kiemelt Daniel Evans az első fordulóban búcsúzott az 535 ezer euró (201 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A brit játékos kedden két szoros szettben kapott ki az amerikai Maxime Cressytől.

ESTORILI TORNA

Az osztrák Dominic Thiem az első fordulóban búcsúzott az Estorilban zajló 534 ezer euró (201 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglista korábbi harmadik, jelenlegi 93. helyezettje kedden a francia Benjamin Bonzitól kapott ki két szettben, 1 óra 47 perces mérkőzésen.

A 2020-as amerikai nyílt bajnokságon győztes Thiem tavalyi csuklósérülése után kilenc hónappal március végén, a marbellai challenger-tornán szerepelt először, ahol az első fordulóban kikapott, majd rögtön azt követően pozitív lett a koronavírustesztje. A felépülését követően Belgrádban indult, ahol ugyancsak elveszítette az első meccsét. Az osztrák játékos legutóbb tavaly május közepén nyert hivatalos mérkőzést, akkor Fucsovics Mártont győzte le Rómában.

ATP 250-ES TORNA, MÜNCHEN (535 ezer euró, salak)
1. FORDULÓ

Cressy (amerikai)–Evans (brit, 6.) 6:4, 6:4
Otte (német)–Topo (szerb) 6:1, 6:2
Ivaska (fehérorosz)–McDonald (amerikai) 6:4, 3:6, 6:3
Gaston (francia)–Giron (amerikai) 6:4, 6:7 (4–7), 7:5

ATP 250-ES TORNA, ESTORIL (534 ezer euró, salak pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Ramos-Vinolas (spanyol, 6.)–Thompson (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:4
Gasquet (francia)–Paul (amerikai, 7.) 7:5, 6:2
Korda (amerikai, 8.)–Herbert (francia) 6:2, 6:4
Bonzi (francia)–Thiem (osztrák) 6:3, 7:6 (11–9)
Taberner (spanyol)–Harris (dél-afrikai) 6:3, 6:4
Cuevas (uruguayi)–Carballes Baena (spanyol) 6:3, 3:6, 7:6 (7–4)
Dellien (bolíviai)–Vesely (cseh) 6:3, 6:3
Báez (argentin)–Sousa (portugál) 6:1, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
20 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
21 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
Tegnap, 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35
Ezek is érdekelhetik