Tenisz: Boris Becker nem gépeket akar látni a pályán

Vágólapra másolva!
2022.04.14. 11:08
null
Becker (jobbra) szerint Zverevéknek hagyni kéne kimutatni az érzelmeiket (Fotó: AFP)
A volt világelső teniszező, Boris Becker reményét fejezte ki, hogy a játékosok nem válnak érzelemmentes gépekké annak nyomán, hogy a férfi versenyeket szervező ATP a korábbiaknál szigorúbb büntetést helyezett kilátásba, ha valaki a pályán elveszti a fejét és szabad utat enged a dühének – közölte az MTI

Az utóbbi hónapokban több ilyen eset is történt. Alexander Zverevet februárban kizárták az acapulcói tornáról, miután sértegette a bírót és az ütőjével többször is rácsapott a székére, Nick Kyrgios pedig Indian Wellsben és Miamiban is bírságot kapott nem megfelelő viselkedése miatt.

Becker, aki pályafutása során többször is teret engedett az érzelmeinek meccs közben, úgy véli: a sportágnak szüksége van arra, hogy a játékosok kimutassák az érzelmeiket a pályán.

„Nagyon örülök, hogy annak idején nekünk engedték, hogy játsszunk és egyúttal vad harcosok legyünk, igaz, akkor még nem volt közösségi média és mikrofonok mindenütt” – mondta az 54 éves, hatszoros Grand Slam-győztes német sportember.

„A mai teniszezők sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ma minden annyira átlátható, az én ízlésemnek túl átlátható. És a kérdés az, hogy a sportágat irányító szervezet ezt hogy kezeli. A tenisz egy szórakoztató sport, én nem gépeket, komputereket akarok látni a pályán. Az érzelmek jók, egy kis vér, izzadság, könny felpezsdít, mi ilyenek voltunk. Persze mindennek van határa” – fogalmazott Becker.

Az ATP azt is kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálja a visszaesőkkel szembeni szankcióit, miután sokak szerint túl elnéző az ilyen esetekben.

Becker szerint senki nem tökéletes, néha mindenki elveszti a fejét, ezért sem szerencsés, ha a játékostársak nyilvánosan kritizálják az aktuális „bűnöst”.

„Szerintem ez nem helyes, előbb mindenki nézzen a tükörbe” – mondta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Fucsovics Márton: Igaz, hogy az idősebb generációhoz tartozom, de még mindig itt vagyok

Tenisz
4 órája

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
5 órája

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
11 órája

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
21 órája

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2025.08.22. 16:14

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09
Ezek is érdekelhetik