Tenisz: doppingvétség miatt négy évre eltiltották az amerikait

Vágólapra másolva!
2022.03.04. 20:40
null
Varvara Lepchenkót négy évre eltiltották (Fotó: AFP)
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották Varvara Lepchenko amerikai teniszezőt.

 

A 35 éves játékos tavaly júliusban a budapesti salakpályás tornán adta azt a mintát, amelyben egy tiltólistás stimuláns, a modafinilsav jelenlétét mutatta ki a vizsgálat. Mivel Lepchenko versenyzési engedélyét augusztusban felfüggesztették, vagyis azóta nem léphetett pályára, az eltiltása 2025. augusztus 19-ig szól.

A sportolónak ez volt a második doppingvétsége, de a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) közölte, az eljárás során úgy tekintettek rá, mintha ez lenne az első, mert megállapították, hogy 2016-ban nem ő volt a hibás, amikor a meldonium nevű szívgyógyszer szedése miatt pozitív lett a tesztje.

A döntés indoklása szerint Lepchenko nem tudta bizonyítani, hogy a tiltott szert nem szándékosan használta. Ügyvédje kijelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbeznek.

A Taskentben született teniszező még tinédzser volt, amikor az édesapjával és a testvérével az Egyesült Államokba költözött, ott politikai menedékjogot kapott. Egy ideig továbbra is üzbég színekben játszott, majd 2011-ben amerikai állampolgár lett.

Pályafutása legjobbjaként 2012 októberében 19. volt a világranglistán, jelenleg a 128. helyen áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
10 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik