Tenisz: a volt világelső golfozni küldi a visszavonult Bartyt

Vágólapra másolva!
2022.03.23. 11:41
null
Kvitová (balra) meleg szavakkal köszönt el Bartytól (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, szerda reggel váratlanul bejelentette visszavonulását a női teniszezők világranglistáját vezető Ashleigh Barty, akitől pályatársai, kollégái és az ausztrál teniszélet vezetői, valamint az ország miniszterelnöke is elköszönt.

Scott Morrison, Ausztrália miniszterelnöke köszönetet mondott a játékosnak, aki szerinte inspirálta a fiatal generációt, különösen a bennszülött gyökerekkel rendelkezőket, mint amilyen ő maga is.

„Természetesen nem fogjuk elfelejteni a wimbledoni sikeredet és az idei Australian Opent, amelyen megmutattad, hogy mire vagy képes, ha igazán odateszed magad” – mondta a politikus.

Steve Simon, a női versenyeket szervező WTA vezetője úgy fogalmazott, a Grand Slameken és a világbajnokságokon nyújtott teljesítményével, a világelsőség kiharcolásával Barty a legnagyobb bajnokok sorába emelkedett.

„Minden jót kívánunk Ashnek. Új fejezetet nyit az életében, de tudom, hogy a jövőben is remek nagykövete lesz a tenisznek. Hiányozni fog” – írta a sportvezető.

Az Ausztrál Tenisz Szövetséget irányító Craig Tiley azt mondta, pályafutása egyik csúcspontja volt, amikor januárban a győztes Barty mellett állhatott az Australian Open eredményhirdetésekor, és akkor nem gondolta volna, hogy a játékos három hónappal később bejelenti a visszavonulását.

„Az életben csak egyszer tűnik fel egy olyan valaki, mint Ash. Tiszteletben tartjuk a döntését, és biztos vagyok benne, hogy bármihez is kezd, abban nagyszerű lesz” – fogalmazott.

A kétszeres GS-győztes, volt világelső Simona Halep különlegesnek nevezte játékostársát:

„Mit is mondhatnék? Könnyezek. Ash, kedves barátom, hiányozni fogsz. Különleges voltál és különböztél, csodálatos pillanatokat éltünk át együtt. Mihez kezdesz most? Grand Slam-győztes leszel golfban?!”

Egy másik rivális, a szintén kétszeres GS-bajnok Petra Kvitová a következőt írta:

„Ash, erre nincsenek szavak... Valójában nagyon stílusosan, csodálatos módon távozol a teniszből. Boldog vagyok, hogy egy pályán lehettem veled. A tenisz már soha nem lesz ugyanolyan nélküled! Felnézek rád sportolóként és emberként. Minden jót kívánok neked!”

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
22 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik