Davis-kupa: Napról napra jobb formába kerültek a fiúk – Nagy Zoltán

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 16:16
Már csak egy napot kell várni a péntek-szombati Ausztrália–Magyarország tenisz Davis-kupa-selejtezőre. Sydneyből Nagy Zoltán kapitány és Noszály Sándor jelentkezett be egy videoüzenettel.

„Az első dolog az átállás volt tíz óra utazás után, plusz hozzászokni a párás, esős időhöz. A mérkőzések kemény, fedett pályán lesznek. Napról napra egyre jobb formába kerültek a fiúk” – mondta Nagy Zoltán.„Az első dolog az átállás volt tíz óra utazás után, plusz hozzászokni a párás, esős időhöz. A mérkőzések kemény, fedett pályán lesznek. Napról napra egyre jobb formába kerültek a fiúk” – mondta Nagy Zoltán.

„Az első mérkőzést a második számú játékosunk, Piros Zsombor játssza az ausztrálok egyese ellen. Utána következik Fucsovics az ausztrálok kettesével szemben. Egy éve nagy meccset játszottak egymással Miamiban, végül Márton diadalmaskodott. Megvan az a lelki fölény, amire lehet építeni. Remélhetőleg egy kisebb magyar közösség is kilátogat, aki mellettünk lesz” – tette hozzá a kapitány.

„Megérkeztünk Sydneybe, mindenki bombaformában van. A célunk az, hogy megismételjük az 1995-ös győzelmet Ausztrália ellen, ahol Zoltán és én is csapattagok voltunk” – üzente Noszály Sándor.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
9 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
10 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik