Tenisz: szép győzelem Fucsovicstól, megverte Harrist

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 17:09
null
Fucsovics nyolcaddöntős Dohában (Fotó: AFP, archív)
Fucsovics Márton két szettben, 6:4, 7:6-ra legyőzte a dél-afrikai Lloyd Harrist a Dohában zajló kemény pályás ATP 250-es torna első fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a dél-koreai Kvon Szun Vu lesz az ellenfele.

 

A két játékos egymást követi a világranglistán, Fucsovics a 36., míg Harris a 35. helyen áll. Pályafutásuk során korábban háromszor találkoztak egymással, 2019-ben, Csengtuban és 2021-ben, Antwerpenben a dél-afrikai nyert, Fucsovics az eddigi egyetlen győzelmét épp Dohában, tavaly érte el vele szemben.

Ahogyan az várható volt, szoros küzdelem alakult ki a két fél között, egyikük sem hibázta el az adogatását – egészen 4:4-ig, ezután Fucsovics elvette riválisa kezdését, s szerválhatott a szettgyőzelemért. Odafigyelt, 40:30-ra hozta a játékot, így a szettet is, 6:4-re.

Fucsovicsnak a második szettben is összejött a brék. Három háromnál elvette Harris szerváját, így már „csak” a sajátjaira kellett koncentrálnia. Azaz. Kellett volna – rögtön el is veszítette az előnyét, tehát ismét egálra állt a mérkőzés (4:4). A felek meg sem álltak a tie-breakig, amelyben a magyar bizonyult jobbnak, 7–4-re.

Fucsovics Márton tehát szép győzelmet aratva nyolcaddöntőbe jutott Dohában, és a negyeddöntőért, szerdán jöhet a dél-koreaiKvon Szun Vu (ATP-55.).

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 176 595 dollár összdíjazás, kemény pálya)
A 16 közé jutásért

Fucsovics–Harris (dél-afrikai, 8.) 6:4, 7:6 (7–4)
E. Ymer (svéd)–Sousa (portugál) 2:6, 6:3, 7:5
Bublik (kazah, 7.)–Kovalík (szlovák) 6:2, 6:4
Rinderknech (francia)–Vesely (cseh) 3:6, 7:6 (7–4), 6:4
Davidovich (spanyol)–Dzsaziri (tunéziai) 6:1, 6:3
Murray (brit)–Daniel (japán) 6:2, 6:2
Ruusuvuori (finn)–Goffin (belga) 4:6, 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
3 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
16 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik