Tenisz: Szakkari és Kontaveit lemásolták egymást Szentpéterváron

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 21:03
null
<strong>Szakkari </strong>ott van a legjobb négyben (Fotó: Getty Images)
Elődöntőbe jutott az első helyen kiemelt görög Maria Szakkari a Szentpéterváron zajló, 768 ezer dollár (237 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A viadal pénteki negyeddöntőjében a görög játékos a nyolcadikként rangsorolt belga Elise Mertenst múlta felül két szettben. Maria Szakkari az elődöntőben a román Irina-Camelia Beguval találkozik. A másik ágon két kiemelt, az észt Anett Kontaveit és a lett Jelena Ostapenko jutott a négy közé.

Érdekesség, hogy Szakkari és Kontaveit pontosan ugyanolyan eredményt ért el, ám előbbi meccse 2 óra 9 percig, utóbbié viszont „csak” 1 óra 43 percig tartott.

Kiemelendő, hogy Kontaveit lett az első olyan játékos Justine Henin óta (2010), aki egymás után 18 mérkőzést nyert meg fedett pályán.

WTA 500-AS TORNA, SZENTPÉTERVÁR
Kemény pálya, 768 ezer dollár (237 millió forint) összdíjazás
NEGYEDDÖNTŐ
Szakkari (görög, 1.)–Mertens (belga, 8.) 7:6 (9–7), 6:2
Kontaveit (észt, 2.)–Bencic (svájci, 5.) 7:6 (9–7), 6:2
Ostapenko (lett, 7.)–Szasznovics (fehérorosz) 7:6 (7–5), 4:6, 6:3
Begu (román)–Martincová (cseh) 6:4, 6:2

ELŐDÖNTŐ
Szakkari–Begu
Kontaveit–Ostapenko

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
21 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
Tegnap, 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 17:18

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

Tenisz
2025.07.22. 21:41

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42
Ezek is érdekelhetik