Tenisz: Fucsovics döntő szettben legyőzte Krajinovicsot Rotterdamban

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 13:07
null
Fucsovics két órát sem töltött a pályán (Fotó: AFP)
A Rotterdamban zajló kemény pályás férfi tenisztorna első fordulójában a világranglista 38. helyét elfoglaló Fucsovics Márton hátrányból fordítva győzött a kettővel előtte álló szerb Filip Krajinovics ellen, így bejutott a második fordulóba.

Nem mondhatjuk, hogy kiválóan kezdte volna Fucsovics Márton az idei első európai mérkőzését, Filip Krajinovics futószalagon nyerte a labdameneteket: a magyar fiú csak a nyolcadik labdamenet után szerezte meg az első pontját, vagyis a szerb semmire hozta a saját adogatását, majd három lehetősége volt rá, hogy elvegye magyar ellenfeléét, s ezt másodikra meg is tette. A folytatásban eleinte mindkét játékos fogadóként nyújtott jobb teljesítményt, az egy-egy újabb brék azt jelentette, hogy Krajinovicsnál maradt az előny, s ezt végül a 35 percig tartó, 6:3-ra megnyert első szett végéig meg is őrizte.

A második játszma az elsőhöz hasonlóan kezdődött, az első négy játékból háromszor is a fogadó örülhetett, s ez kétszer Fucsovics volt, azaz ezúttal ő került előnybe, és ő is megőrizte a szett végéig, így nyert 6:3-ra – ennél is fontosabb azonban, hogy az első játszmához képest javult a játéka: az első szerváiból több pontot szerzett, a korábbinál több nyerőt ütött.

A harmadik felvonás elején elmaradt a brékfesztivál, „csak” Fucsovics vette el egyszer Krajinovics adogatását, majd a játszma közepén 3:1-es előnyénél ismét kihasználta az első fogadóesélyét – a szerb egyre többször hibázott, s reklamált, láthatóan elvesztette a fonalat, miközben Fucsovics egyre magabiztosabban hozta a pontokat, bő fél óra alatt végül 6:2-re megnyerte a szettet, s így az összesen 1 óra 48 percig tartó mérkőzést is.

A tavaly Rotterdamban egészen a döntőig menetelő Fucsovics Márton ellenfele a következő fordulóban a hazai közönség előtt szabadkártyával induló és az első fordulóban a hetedik kiemelt orosz Aszlan Karacevet legyőző Tallon Griekspoor lesz.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (1 349 070 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Filip Krajinovics (szerb) 3:6, 6:3, 6:2
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Geraszimov (fehérorosz) 3:6, 6:2, 6:2
Ivaska (fehérorosz)–Harris (dél-afrikai) 6:2, 6:3
Kvon Szun Vu (dél-koreai)–Gaston (francia) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
8 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
11 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
13 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
15 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik