Tenisz: Fucsovics döntő szettben kikapott Baszilasvilitől

Vágólapra másolva!
2022.02.17. 16:46
null
Közel volt a címvédő kiejtéséhez Fucsovics (Fotó: Getty Images)
A Dohában zajló ATP 250-es torna negyeddöntőjében a világranglistán 36. helyen álló Fucsovics Márton döntő szettben kikapott a 22. helyet elfoglaló grúz Nikoloz Baszilasvilitől, aki így a kanadai Denis Shapovalovot búcsúztató francia Arthur Rinderknech ellen játszhat majd az elődöntőben.

 

Jól kezdett Fucsovics a viadalon tavaly pályafutása negyedik ATP-tornagyőzelmét arató, így idén címvédőként induló grúz ellen, hiszen hozta saját adogatójátékát, majd fogadóként rögtön két bréklabdához jutott. Ezeket még nem tudta kihasználni, de 2:1-es vezetésénél a harmadikat már igen, s miután ő is hárított egy fogadóesélyt, 4:1-nél másodszor is elvette a nála két héttel fiatalabb, szintén 30 éves grúz adogatójátékát, és 33 perc alatt meg is nyerte az első játszmát 6:1-re.

Ehhez képest a második szettre nagy mértékben feljavult Baszilasvili játéka, s nem hagyott lehetőséget Fucsovicsnak még arra sem, hogy bréklabdához jusson – ő viszont kihasználta a játszmában adódó egyetlen lehetőségét, hogy elvegye magyar ellenfele adogatását, s ezzel 42 perc alatt egyenlítsen.

Ez azt is jelentette, hogy magyar éljátékos a dél-koreai Kvon elleni meccs után ismét döntő játszmára kényszerül. Ez nem feltétlenül kezdődött rosszul Fucsovics számára, hiszen hamar ellépett 3:0-ra, igaz, utána a grúz nyert meg három játékot egymást követően. Végül 5:5-nél Fucsovics rontott adogatóként, így a grúz lépéselőnybe került, s ez azt is jelentette, hogy Fucsovicsnak a meccsben maradásért kellett fogadnia. Hiába jutott azonban újabb bréklabdához a nyíregyházi teniszező, ezt nem tudta kihasználni, Baszilasvili pedig első meccslabdáját kíméletlenül értékesítette, így a címvédő készülhet a francia Rinderknech elleni elődöntőre.

Az első helyen kiemelt Denis Shapovalov – aki a nyolc közé jutott az Australian Openen is – a negyeddöntőben kiesett, miután a világranglistán 61. francia Arthur Rinderknech két szettben búcsúztatta.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 176 595 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Baszilasvili (grúz, 3.)–Fucsovics 1:6, 6:3, 7:5
Rinderknecht (francia)–Shapovalov (kanadai, 2.) 6:4, 6:4
Hacsanov (orosz, 6.)–Cilic (horvát, 4.) 3:6, 6:3, 6:4
Bautista (spanyol)–Davidovich (spanyol) 6:1, 6:1

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
8 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
12 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik