Tenisz: Djokovics megcélozza a párizsi olimpiai aranyat

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 14:30
null
Djokovics megcélozza a párizsi olimpiai aranyat (Fotó: AFP)
Miután tavaly nyáron Tokióban kikapott az elődöntőben Alexander Zverevtől, megcélozza a párizsi olimpiát a világelső férfi teniszező, Novak Djokovics – írja a BBC.

„Az olimpiai érem, főleg az arany mindig egy nagy kívánság – nyilatkozta Djokovics az egyik szerb rádióadónak. – A fejemben már visszatekertem többször a Zverev elleni tokiói meccset, próbáltam kitalálni, mit ronthattam el. Egy bizonyos pontig nagyszerűen játszottam, de utána kezdtem kifogyni az energiából mentálisan és fizikailag is.”

Djokovicsnak eddig egy érme van az olimpiákról, 2008-ban Pekingben szerzett bronzot.

A szerb teniszező az elmúlt hetekben többször is a hírekbe került, mert nem vehetett részt a 2022-es Australian Openen, mivel nem vette fel a koronavírus elleni oltást. Szintén a BBC-nek napokkal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a Roland Garrost és a wimbledoni bajnokságot is kihagyja, ha ezen múlik a játéka.

Ugyanakkor nagy eséllyel játszhat az idei római Masters-tornán, mivel az olasz kormány sportügyi államtitkára azt nyilatkozta, hogy ha szeretne, Djokovics részt vehet a májusban rendezendő versenyen.

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
7 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
23 órája

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
Tegnap, 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik