Tenisz: Ahogy Jézust, úgy Novakot is keresztre feszítik – Djokovics apja

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 19:20
null
Szrdjan Djokovics szerint a fia a szegény és elnyomott országok szimbólumává vált (Fotó: AFP)
Mint ismert, Novak Djokovics hiába érkezett meg az Australian Open helyszínére, Melbourne-be, az ausztrál hatóságok hosszas vizsgálatot, majd várakozást követően megtagadták tőle, hogy a koronavírus elleni oltás hiányában elhagyja a Tullamarine repülőteret, és hivatalosan is belépjen Ausztrália területére. Korábban azzal fenyegetőzött a sztárteniszező édesapja, Szrdjan Djokovics, hogy utcára vonul, ha nem engedik el a fiát, most pedig egy sajtótájékoztatón szólalt fel, és Jézus Krisztus szenvedéseihez hasonlította a világelső megpróbáltatásait. 

 

Victoria állam és az Ausztrál Teniszszövetség felszólította Djokovicsot, hogy magyarázza el a nyilvánosság előtt, miért kapott orvosi igazolást az országba való beutazáshoz anélkül, hogy beoltottságát igazolta volna. Djokovicsnak ez nem sikerült. A világklasszis teniszező édesapja állította: az érintett órákon át várt egy reptéri szobában, egy fegyveres őr társaságában, mire megszületett a döntés.

„Fogalmam sincs, mi folyik itt. Öt órája tartják fogva a fiamat. Ha fél órán belül nem engedik el, akkor az utcára vonulunk. Ez mindenkinek a küzdelme” – nyilatkozta ekkor Djokovics édesapja, Szrdjan Djokovics a 7news.com.au-nak.

Ezután a szerb sajtóban szólalt fel a fiáért a világelső édesapja. Szerinte, ahogy Jézus Krisztust, úgy Novak Djokovicsot is megpróbálják keresztre feszíteni.

„A fiam ausztrál fogságban van, de sohasem volt szabadabb. Novak a szabad világ – amely a szegény és elnyomott országok lakóié – szimbólumává és vezetőjévé vált – kezdte eszmefuttatását a világelső belgrádi éttermében rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón Szrdjan Djokovics. Jézust is keresztre feszítették, mindent megtettek vele, de kitartott, s a mai napig köztünk él. Most hozzá hasonlóan Novakot is megpróbálják keresztre feszíteni, ellehetetleníteni.”

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
4 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
13 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik